Még mindig ez az Afg téma. (Mert szerintem Afg volt, de tulajdonképpen mindegy is.)
Szóval természetesen ha Dzséj tudná, hogy hol volt Afganisztán (és a keleti kultúra úgy en bloc) akkor, amikor a mai „amerikai (kanadai) álom” még sehol se (amikor még indiánok nyilazgattak, stb.), sőt, hol van a mai amerikai kvázikultúra ahhoz a keletihez képest, akkor talán kicsit kisebb arccal (amúgy se ártana neki) mondaná, hogy „past shithole”. (Sőt, ha azt vesszük, hogy Dzséj ráadásul magyar főnemesi család egyenesági leszármazottja… Hát, barátom, a magyarok mosse seholse…)
A „future shithole” igen, az sajnos igaz.
Szerző: Gergo Lippai
Kurvajó ám úgy távoli szerveren
Kurvajó ám úgy távoli szerveren dolgozni, hogy az ADSL modem félóránként szinkront veszít. Üzenem ezt az összes köcsögnek a Matávnál és az Axelerónál.
Erre meg ezt kaptam egy kedves olvasómtól:
„Az valahogy igy hangzott egyébként: Afghanistan: past romance, future promises vagy vmi ilyesmi De sztem nem is Afg volt…”
Ne vesszünk el a részletekben, kérem. (De ha meg már úgyis, akkor a módosított szöveg értelemszerűen erre változik: „[Országnév, mert már ebben se lehetünk biztosak]: past shithole, future shithole.”)
Írom mindezt a Békejel napján.
Ez egy ilyen őrült szombatnak.
Ez egy ilyen őrült szombatnak (Szombat) indult, reggeli (mit reggeli? hajnali!) keléssel (mármint fel-, nem pöcsgomba vagy ilyesmi!), gyárba bebringázással, reggeli testedzés rúlz, aztán átalakult (mert átalakítottam) kifordított pólóban otthon dolgozós szombattá (tudjátok, nem vagyok hajlandó szaunában dolgozni… és a zene is jobb itt), eldöntve, hogy se Bata, se Lol nem kap ma tőlem korai ébresztést. Az Andain-cucc immár körbekörbe megy, de egyszer majdcsak lejövök róla. Ezzel, jegyzem meg, bekerült abba az exkluzív klubba, ahol eddig ilyen klubtagok vannak, hogy: Johnny Cash: Hurt, Brad Paisley: I’m gonna miss her és Whiskey Lullaby (fícsöring Allison Krauss), Telepopmusik: Beathe, Quimby: Álmatlan dal, QueensrYche: Someone else?, Lamb: Gorecki, Dave Matthews: Gravedigger és Spoon és Dreaming Tree és Last Stop, Niraj Chag: Redemption, és biztos még egy pár, amit most kifelejtettem. (És természetesen ez, again, nem jelenti azt, hogy pl. az Akhnaten-t nem tartom mindennél nagyobbnak, vagy a DT Change of Seasons-át, de hát ezeket egyszerre csak egyszer lehet meghallgatni, és utána nem is lehet egy ideig mást se. Oggyebbár a katarzis.)
Nos, Stanley (szólj valamit!), Butch, készüljetek, masszírozás következik!