Szerző: Gergo Lippai

Attól klasszikus a klasszikus, hogy időről időre újra elővesszük és meghallgatjuk, igaz? (A lovakat lelövik, igaz?)
Napok óta egyre növekvő igény kavarog bennem, hogy Pink Floyd-ot hallgassak. Konkrétan a „Welcome to the machine” postom óta (2 nap tán?), mertmivelhogy hiszenhát az egy PF refrén, vagy mi. Strófa. (Vagy még az se?) Most ezért nagy megelégedésemre szolgált, hogy a gondoskodás jóvoltából (meg az én jóvoltomból, aki anno betettem a számot a playlistbe) a céges webrádión az szólt. Két Depeche Mode között, jegyzem meg. Mifelénk ilyen alternatív webrádió szól, mkay? (És néha, szintén az én jóvoltomból, Marky Mark, esetenként MC Hammer, Army of Lovers… Lipilee’s Youth Collection.)

A Subbacultcha szerint aki holnap bármi extra szexes dolgot művel Valentin-nap alkalmából, az háromszoros faszkorbácsot érdemel. Így közlekedjetek, kisöcsik.

Gondolom kb. a fél világ megkapta már azt az idézetes emailt, aminek ez a végén van, de meg kell jegyeznem (juzerek sokat fogják hallani tőlem), hát leírom ide is:
„Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.”
Az élet nagy (ál-) igazságai…

Welcome to the Machine, görl.
(Atya gatya, nem kértem hozzájárulást, nem lesz ebből baj? Horoszkóp, horoszkóp!)
Ezenkívül csak annyit jelentenék be, hogy faszkivan, ezennel profiltisztítok, és csak ismerős mások lesznek
<– ott.
(Vonjon le ebből mindenki amit akar, amit a logikája levonni enged.)