Kategória: blog

Már megint pubnight (pubrally, illetve Bata-zsargonban pubhopping). Rá kellett jöjjek, hogy nem szeretném a Klubot áthelyeztetni a Fantasy-ból az Alcatrazba. (Ez úgy hangzik, mintha bármi operatív közöm lenne a dologhoz. Nincs. Én csak pislogok, hogy mi történik körülöttem, de nem szeretném, ha oda helyeznék át nálam zenekarvezetőbb emberek.) Az Alcatraz béna. Egyrészt 1500 Ft a belépő, igaz, ezt levásárolhatod, vizes sört és szar kiszolgálást kapsz érte (és adjuk meg a pozitívat is, egy kultúrált WC-t, ami azért ritka a budapesti ándergrándban), másrészt tök béna emberek járnak oda: a hát nélküli ruhában szexuálisan libbenő szőke LibbeNő; a bugikirály, akit tulajdonképpen nem érdekel, hogy kivel táncol, sőt, az se zavarja, ha senkivel, ő egyedül is elvan a párketten; a pár, akinek hím tagja (hangúlyozottan nem hímtagja! ez itt nem a macsó poén helye!) annyira 70-es évek, hogy tulajdonképpen totális hitelességgel csörög a funky slágerre (kevésbé hitelesen hozza a Sex Machine-ben rejlő energikusságot, de igazat adok neki részben), no meg persze az arany szemüvegkeretes bankár és b. neje, akik megmozgatják magas támlájú bőrfotelben (executive chair) naphosszat gémberedő tagjaikat. Aranyos egyébként, de nem nekünk való. (De tényleg, nem fikázásból mondom. Aranyos, de nem nekünk való.) A zenekar viszont minden tapsot megérdemel, hivatalos neve Bruce Lewis Band, de mi tudjuk, hogy a tagok nem sokszor látták egymást korábban, és ebből semmi nem látszik! A respect kedvéért a zenekar ismerős tagjai: Bruce Lewis, ének (egyszer már nálunk is vendégszerepelt a klubban, bluegrass-jellegű zenével), Bordács Attila, basszgitár (alapok és futamok, magas fokon), Szula Miki, gitár- és isten. (Jobban belegondolva mind a hárman voltak már a klubban.) Komolyan, a zene nem csak ahhoz képest volt kurvajó, hogy a számok nagy részét ott beszélték meg. Szóval after all, megérte, nagyon is.
Utána persze zsilipelés Fészekben, jó, mint mindig, kis gikszer a dologban, hogy (mint később kiderült) egész este kifordítva volt a bal szememben a kontaktlencse. Aki csinált már ilyet, tudja, milyen felemelő érzés. Ennyit még Jean-Paul Belmondo se kacsintgatott, amit én itt pár óra alatt. (Cserébe, a szemem indulatainak lecsihasztása céljából most pár napig Doktorbácsi leszek, kötött pulcsiban és szemüvegben fogom riogatni az utca ártatlan népét.)
Most pedig ideális időponthoz érkeztem arra, hogy megcsináljam a Nagy 2004-es Kalkulációt, hogy megtudjam, miből fogok idén Subaru Impreza WRX STi-t venni. Merugye az rendben, hogy eladom a fényképezőt, de vajh lesz-e likvidtőke egy újabbra? Lesz-e zsé új számítógépre, projektorra? (Lesz-e zsé egyáltalán akármire, miután felújítottam a lakot?) Vagy csak akkor, ha elpasszolom a laptopot? És egyáltalán (és tényleg): miből fogok idén Subaru Impreza WRX STi-t venni???
Ja, és még egy egészen kicsi újévi fogadalmat se tettem.

Áááá, csöndet akarok és zajt! Csöndet, mert nem akarom hallani az egy emelettel lejjebb zajló diótörés részleteit, a végletekig idegesít, zajt, mert ez az egyetlen módja, hogy ne halljam. A választás a Dream Theater Infinity albumára esett, pedig nagyjából kiszerettem a céltalan tekerés jellegű zenéből, legalábbis kicsit lelohadt az érdeklődésem. (A Change of Seasons persze örök királyság, meg egy kicsit a Trial of Tears is. Katarktikus darabok.)
Tegnap Kontroll-nézés, Uránia mozi. Összefutás Brigivel, vicces körülmények közt (Barb: „képzeld, beszéltem ma Brigivel” – telefon csörög, és Brigi az, aki észrevett minket az emeletről, véletlenül ugyanabba a moziba mentünk), Barb parázása a bezárt járatoktól. Akárki akármit mond, szerintem a film egész jó, persze a nagyvárosi példázat jellegű történet vegülis elcsépelt (ember lemenekül démona elől a föld alá, ahol aztán megküzd, és a végén angyallal felmegy a szimbolikus mozgólépcsőn, bagolytól, mint föld alatti ennen mivoltától búcsúzva egyúttal),de a jelenetek kurvajók, a zene atom (Neo), szóval benne van szerintem az a tipikus szubkulturális feeling (séró belő, intelligens filmkritikus nézés bekapocs, kéztartás elhülyít), ami 2003-ban egy filmet (részben) jóvá tesz. Ja, és nem érződik rajta az erőlködés, ahogy magyar filmeknél sajna néha előfordul. (Respect a magyar filmnek, nyilván amerikaiban is ugyanúgy, csak egyrészt megszoktuk, másrészt nem nézzük meg, harmadrészt es té bé.) Szóval a történet meg ugye nem is annyira fontos, igaz-e. (Különben meg: csináljak jobbat, azt’ akkor dumáljak.)

Rá kellett jöjjek, hogy jövő héten itt a Gyűrűk Ura (dishonor, disrespect a forgalmazónak, hogy csak jövő héten, kenjétek a hajatokra a rohadt szinkront gyíkarcok), és én addig el akartam olvasni a Babó-t. (Ez a címe, asszem. Ami Bilbóról szól, az a könyv.)
Tekintve, hogy nem találom sehol, attól tartok, ez elmarad. (2003 általam leggyakrabban olvasott szerzője egyébként Joseph Heller, de erről egy későbbi alkalommal szólnék majd.)
A másik, amire rá kellett jöjjek (még korábban), hogy megkkora szopó, nincs egy rendes mp3 archívum a világon. GNUtellát használtam eddig, de most már az se, a DC++ meg csak aktív módban műxik, és azt én nem tudom bevállalni. És nem is arról van szó, hogy a zsírúj anyagokat akarom lerántani a netről. Nem mondom, hogy egyetértek a kiadókkal, de OK, mondjuk, hogy elfogadom, hogy meg kell venni a zenét boltban, mert egyébként illegális. (Persze inkább iTunes-on tolnám.) De én ilyen zenéket akarok letölteni, hogy MC Hammer, meg KLF… Csak pár régi, kedvenc nagy számot. (Ezek egyébként pont lejöttek még, és mondhatom, Hammer Too Legit To Quit c. száma Sepultura által előadva istenkirályul szólna, egy második Roots.) Szóval ez mekkora köcsögség, hogy meg vagyunk fosztva a régi zenéktől egyszerűen azért, mert a béna kiadók egyetlen fegyvere az, hogy bezáratják ezeket a helyeket. (Ilyen viszonylag gyorsan romló előadókat meg egyértelmű, hogy már sehol nem találni.) Akkor adjátok ti ki, faszarcúak, vagy (még jobb) csináljatok ti egy webes archívumot. Az nektek is olcsó, és nekünk is jó lenne. Nyilván ez soha nem fog bekövetkezni, cserébe az se fog soha bekövetkezni, hogy megveszek egy hígfos másolásvédett CD-t. (Meg egyáltalán CD-t 5500 Ft-ért, mondanám, de ilyen azért talán-talán előfordul.)