Bezárt a Kissjancsi.

Kis demagógia: az a fidesz, aki egyébként iskolákat bezárni soha, és az a kormány dögöljön meg, amelyik mégis, nos ez a fidesz (na jó, ez a pokorni, de számít-e a különbség) most bezáratta a régi sulimat. (Ugyanígy nem esett nehezükre az önkormányzati választások utáni első lépésként új adót kivetni a XII. kerületre.)

Varjasi András (a „Varjú”, aka. Andrásbá’) küldte ezt, még múlt héten. Sajna túl gyakran nézem a wiwet, úgyhogy csak most értesülök róla.

Sziasztok Kissjancsisok!!
Talán már értesültetek a szomorú hírről, hogy s MI Kissjancsikat — aminek a hírét, rangját Kecskés Karcsi bácsi és Spengler Kati néni 30 éven át tartó kemény munkával felépítette — azt a mostani igazgatónő 6 év alatt olyan sikeresen rombolta le, elbocsájtásokkal, egyebekkel (emlékezhettek Sióréti Jutkára, Beró Enikőre, Lengyel Jutkára, Zányi Tomira, és sajnos még hosszú a névsor) hogy a Hegyvidéki Önkormányzat augusztus elsejével jogutód nélkül megszünteti a sulit. Pénteken 15-én az UTOLSÓ BALLAGÁS és UTOLSÓ TANÉVZÁRÓ lesz a Kiss Jánosban. Ha van még bennetek Kissjancsi szív, és van időtök, gyertek el.
András bácsi

Kár, hogy nem tudtam róla, talán még egyszer megnéztem volna a sulit.
(Note: a „mostani igazgatónő”, ha nem tévedek, Keménynét fedi, akit viszont jó okom van tisztelni: nélküle nem valószínű, hogy ezt a pályát nyomnám, amit nyomok.)

Heti két motoroshalál.

Azért ez nem egyszerű, ami mostanában megy motoroséknál. Nyilván mostanra ért el az ország oda, hogy boldog-boldogtalan motort vehet (hitelre), aztán rakja neki ahogy kifér. Hétvégi napokon napi egy motoroshalál fix.

Matteo.

1y1 évesek vagyunk.

Az évfordulót kanapé (és Bo szennyestartó! lol) beszerzésén kívül egy Matteo vacsival is megkoronáztuk. Tárkonyos borjúragúleves, Szürkemarhasteak vargányamártással és zöldségekkel volt az én menüm (majd Jul megírja az övéit), és bár a Jardinette nálam továbbra is az abszolút győztes, a Matteo is kifogástalan volt. Bort én az allergiagyógyszerre nem mertem inni, Jul egy Irsai Olivért ivott, valami nagyon gyümölcsös, nagyon könnyű fehérbort. (Borászatról itt ennnyi, nem lötyböltem szakértő arccal és a fehérborokhoz még annyira sem értek, mint a vöröshöz.)

A kiszolgálás pont az a fajta (itt is, Jardinette-ben is), amit elvárok: nem tolakodó, de pont amikor kell, akkor ott van. Ezen a szinten azt hiszem ez már természetes kell legyen, de jó tudni, hogy a Matteo sem kivétel.

A tárkonyos borjúragú nagyon finom volt. Sajnálom én a borjakat meg minden, de a húsuk iszonyatosan jó, nem túl puha, nem túl kemény, nem túl szálas (gondolom egyszerűbb belőle a jó steak-állag omlósságát elővarázsolni, mint a felnőtt marhából). Amit kicsit hiányoltam, az a savanyítás lehetősége. Szeretem, ha megadják a vendégnek a lehetőséget, hogy a tárkonyos ragút ízlésük szerint higítsák citrommal (én mindig higítom), erre jó megoldás beleszúrni a tányérba a citromot, aztán ha így szereted, nem nyúlsz hozzá, ha úgy, kinyomod.

Szürkemarhasteak fronton tökéletesek voltunk, puha (véresen), a gombaszósz pedig szintén selymes volt csúszott tőle az egész. Persze mindig elfelejtem, hogy a zöldségbe a padlizsán és a cukkini is beletartozik, ezeket pedig nem eszem meg, úgyhogy padlizsán pajtásék a tányér szélén végezték.

Desszertnek pedig lecsúszott egy almáspite fahéjas vanília sorbet-tel, szintén tökély, nincs mit ragozni. (Kivételesen nem tiramisu.)

Note: a szomszéd asztalnál kb. 20 fős indiai-magyar (gondolom üzleti) csoportosulás evett. Az indiaiaknak volt jobb a kiejtése.