blog – Oldal 851 – speak no evil

Nyomtató para.

Mondjuk, hogy nyomtatóvásárlás előtt állsz. Mondjuk, hogy van egy Epson Stylus C86-os nyomtatód, de annak a minősége („Up to 5760 x 1440 optimized dpi using RPM™ on various media”, meg „DuraBrite”, lol) neked nem elég.

Alapvetően fotókat szeretnél csilivili minőségben nyomtatni, de néha becsúszik egy-egy fekete-fehér, horribile dictu színes fejléces doksi, ajánlatok, üzleti levelezés, ilyesmi.

Mondjuk, hogy ismered egy félmillió forintos színes lézernyomesz (Xerox Phaser 6250) minőségét hisz van az ofiszban, de természetesen nincs ennyi pénzed. Neked kb. 50-80 ezer forintod van erre, bár maradjunk inkább annyiban, hogy megpróbálsz ebben a range-ben maradni.
Tudod, hogy létezik sokféle nyomtató, technológia oldalról, mármint: a „szimpla” tintasugaras, a száraztintás, a fóliás, a lézer – sejted, hogy neked egy professzionálisabb tintasugaras, esetleg száraztintás lehetne költségvetésileg a járható út.

De fingod sincs, hogy melyiket válaszd.

Végül a bloggerszcénához fordulsz és megkérded:

Te mit tennél a fenti helyzetben?

Megújult a Wulffmorgenthaler.

Nem egy mai hír, de örömmel látom, hogy kívül-belül megújult a wulffmorgenthaler.com. Új dizájn, és (bár továbbra is ASP alapokon vannak) végre lehet az egyes postokat deeplinkelni.
Valahogy új élet költözött a stripekbe is, napok óta a régi zsenialitás uralkodik. A mai nyulas post pl. kiemelkedően überkingdom.

Garbarek. Koncert.

Többet kéne koncertre járnom.

A legelső elkülöníthető érzés a koncerten ez volt: „hm, ez olyan, mint egy Sim City 2000 theme song”. Aztán Trilok Gurtu kapcsán elgondolkodtam azon, hogy mennyire máshogy dobolnak az indiai dobosok. Valahogy teljesebben, alávetik a testüket, behódolnak a hangszernek. Nem érdekli a kifacsart testtartás, nem érdekli hogy szétveri a kezét – ha ezt kívánja a darab, csinálja. Ehhez jön az, hogy valahogy mintha többfelé tudnának koncentrálni… Más. Később aztán odáig jutottam, hogy Trilok akármilyen jó is, a kevesebb néha több, és visszafogatta volna magát kicsit – nem illett 100%-osan a zenekarba. (Hiába, vendégzenész.)

Aztán elgondolkodtam ezen az egészen: hogy milyen hajszolt az ember. Errandból errandba esek, magamra vállalt kötelezettség mind, elvárások mindenhol, az ember nem pihen. És aztán időnként kiül egy ilyen kicsi szigetre, mint ez a zene, és 2 óra alatt több dolgon rágja át magát fejben, mint máskor sokkal több idő alatt, papírral, számítógéppel. (Ezen a ponton kezdett feltűnni, hogy Trilok Gurtu sok.)

Aztán kifundáltam, hogy hogy fogom a falamat (és melyiket) indexképekkel népesíteni, és action plant is kidolgoztam rá. Aztán action plant dolgoztam ki a gáztervemre. A laptopom autóstöltőjére. (Első lépésben kitalálni, hogy hogy mérjem meg a laptop fogyasztását.) „És számtalan szebbnél szebb gondolat,” amit persze azért már elelejtettem, de akkor is: rég voltam ilyen produktív. Ilyenkor az is mindig eszembe jut, hogy igen, zenélni kéne újra. A hiba eddig mindig a lelkesedés lassú elvesztése volt, meg az érzés, hogy valamit ki kell még próbálni.

Bullshit.

Nem szállni ágról ágra, hanem kitalálni, hogy melyik az a stílus, amit csinálni akarok – aztán csinálni. És nem otthagyni, és csinálni, mert így lesz csak jó, következésképp így okoz később is örömet.

Többet kéne koncertre járnom. Ma 2 órán át Jan Garbarek és zenekara játszott.