Nézed, ahogy haladnak lefele a cseppek, egyre nagyobbak, a szélvédőn. A belső világítás már kikapcsolt, a külső világítást és a motort te kapcsoltad ki, még korábban. A csöndet csak a vízcseppek kopogása töri meg, igaz elég gyakran, az ablakokon és a kasztni acélján. Figyeled, ahogy a cseppek nőnek, gyűjtöd őket. Gyűjtöd, hogy egyre több víz legyen az ablakon, annyi legyen, hogy ne láss már ki tisztán. A slusszkulcs még a helyén. Törölsz egyet az ablaktörlővel, aztán a hátsóval is, és kezdődik az egész elölről. Így ülsz percekig. Olyan szemi-meditatív állapot ez, mint egy folyót, vagy egy kisebb állóvizet figyelni.
Megnéztük a Világok Harcát, akárki akármit mond, nekem tetszett. Megvolt benne a Tom Cruise Fejfogás mozdulat, minden egy helyen tehát. Én pedig nem vagyok az a könyv-junkie, akinek ha nem sorról sorra adják le a könyvet, akkor vért követel és fejeket. Ami azt illeti, nem is olvastam az alapművet, és nem is érdekel, de ez a film jól van megcsinálva. Persze azt nem vágom, hogy a videokamera hogy marad az egyetlen működő elektronika az elektromágneses támadás után, meg azt se, hogy ha egy többmillió éve fejlett civilizáció bekap egy földi betegséget akkor hogy nem találnak rá ellenanyagot pár napon belül, illetve hogy ha a szérum több időt vesz igénybe, akkor mi akadályozza meg őket abban, hogy ne jöjjenek vissza mondjuk két hét múlva és fejezzék be az emberiség kipicsázását; de mindezek ellenére, mondom, jó.
Azért a végére, a stáblista utánra odatehették volna a slusszpoént: áll a család meghatottan a szarrá rombolt Bostonban, amikor az egyik tripod még utolsó erejéből dob egy lézert és kiirtja a teljes femilit, kivéve mondjuk a kiscsajt vagy Tom Cruise-t. Képzeljétek el a jelenetet: „ffsss”, sisteregnek a családtagok helyei, életben maradt hősünk meg meglepetten pislog, hát ezért dzsunkázott át a fél kontinensen?
