speak no evil

Come on boy, tell me tell me.

Most ellenszenves barom leszek, tudom, de mi a faszér kell a gyógyszertárban negyed órát vitatkozni a gyógyszertárossal, hogy márpedig létezik valami elbaszott kiszerelésű gyerekvitamin (Gyerekvitamin bazmeg, nem szívgyógyszer, nem lázcsillapító. Rágótabletta, amiből napotan egyet letol a sarj, hogy rendesen nőjön a foga.), amikor a gyógyszertáros mondja, hogy nem létezik? (És bizonyítja: végigtúrja az összes fiókot.) Ha nem lenne másik 5 ugyanilyen termék, ha nem lenne ugyanabból a termékből más kiszerelésben, akkor azt mondanám, hogy kösd az ebet a karóhoz. De így csak szarrágás az egész, a mögötted álló sor feltartása, a gyógyszertáros (a túlfizetett gyógyszertáros, heh) felesleges ugráltatása.
Nem vettem ma reggel gyógyszertárban semmit. Álltam kicsit sorban, mert szeretek csak úgy sorbaállni.
Üvöltözős-telefonálós kollegát is lecsapom mindjárt, csak kicsit ébredjek fel.

Social structures.

Reklámheje:
Azt hiszem tegnap a város legjobb steakjét sikerült beépítenem magamba, a Millenáris Művészkertben. Nem is tudom már, milyen néven fut, de az első ott az étlapon. Nem ez a szar vékonyka dolog, amit Magyarországon mindenhol kapsz, ez bazmeg anyag, ettől bezmeg nősz, ettől bazmeg hízol, ebben tápérték van, ebből érzed, hogy ez egy marha volt. Egy Marha. Hozzá „lávaburgonya”, saláta. Gondolom valami testes vörösbort kellett volna hozzá innom, de én döntöttem, és a kurva hidegben az autót választottam a bor helyett.
Sőt mi több, miután megtekintettük sztereóban a Man In Black II-t és az olimpiai közvetítést (igen kérem, a kép volt sztereó, nem csak a hang), nemszarul Dixie Chicks szólt a helyen. Múltkor is mondtam már, akkor se tartottam be, de ez a hely érdemes lenne a törzshely státuszra, pedig tudjátok, hogy konzervatív vagyok ilyen téren.