How.

Erre is jó volna elmenni, de elég kétséges, hogy bejutunk.
(Update: már nem annyira kétséges, de még mindig kétséges.)
Néhány gyöngyszem Csaba, az überfejlsztő változói közül: „mokamiki”, „galuska1”, „etwas”.
Egyszer a helpdeskjeit is elkezdem jegyzetelni.

Tibi, a szoftverszabadalmakról nem akarsz írni?
Na mindegy, akkor majd én. Tegnap Mécs Imre (tudjátok, akit halálra ítéltek (nem ezért), aztán később kifütyültek (szintén nem ezért)) interpellált és kérdezett, hogy akkor hogy is van ezekkel a szabadalmakkal. Csepeli György (IHM) megmondta a tutit, hogy az IHM ellenzi a dolgot, erről aztán Mécs tájékoztatta Kovács Lászlót, kérve, hogy akkor ezt vegyék figyelembe a szavazáskor.
Jó arc ez a Mécs.
Lassan jön már eredmény is.

Tettek mezeje.

Most, hogy egy gépen újrahúztam, megint felfedeztem az XFCE4 gyönyörűségeit. Hihetetlen, mennyire ötletes, egyszerűen elmondhatatlan kis használhatóságot növelő cumók vannak benne. Mindenki próbálja ki. (Bár asszem a vindózos verzió még várat magára, höhö.)