Tegnap tökéletesítettünk egy korábbi ötletet, hogy Betonnak végre rendes kaparófája legyen. Az alapötlet abból áll, hogy a kanapé szétrombolása helyett a galéria lábát betekertük szorosan spárgával, és azóta ott élesít körmöt a macsek. A tökéletesítés pedig az, hogy az eredeti 40 méter spárgára (ami kb. 40 centi magas kaparófelületet eredményezett) rátekertünk még 100 métert, így már kb. 120 centi magas kaparófánk van, ami ráadásul dekorációnak sem utolsó. A művelet egyébként kétszemélyes és meglehetősen pepecs meló, ha erre adod a fejed, 2 órát legalább tárazz be. (Eredménye még 3 óriás vízhólyag az ujjaimon, ami közül az egyik ki is szakadt, természetesen az, amelyik a legrosszabb helyen van: a gyűrűs (heh) ujjam középső percének hajlatában. Eddig nem tudtam, hogy gyakorlatilag minden művelethez szükséges ez a konkrét ujjperc, és kedves extra, hogy a hajlat miatt nem forr be ez a rohadék. Legalább részben kivontam magam a mosogatás alól.)
Készítettem pár lusta fotót, további képeinken: Beton, amint mindenféle helyeken aranyosan alszik. (Giccs.)