Miért nem próbálkozom film(krit|f)ikával.

Azért, mert Will kritikáit úgyse nyomom le. Ha meg a nyomába se érek, ugye… Mindettől függetlenül meg fogom nézni a Rokonokat, hétfőn, ha minden igaz.

Tegnap a Büszkeség és balítélet volt soron, amit Andival néztem: ő, bár félt, hogy a régi BBC-s változat gyenge replikáját fogja látni, szereti a kosztümös filmeket, én meg szeretem Keira Knightley-t, simple as that.

És mindketten csalódtunk.

Nem tudom, mi volt laposabb: a rendezés, vagy Keira cicije, de egyik se tett jót a filmnek. (Filmnek, hah, kiafaszt érdekel? Nekem, nekem nem tett jót a lapos cici!) Igazából kicsit se érdekel, hogy a valóságban mekkora van neki, nem a valós Keirába vagyok szerelmes, hanem abba, aki a Love actually…-ben „to me, you are perfect” szerepét játszotta, és akinek a fenti kis hendikepjét tökéletesen sikerült elrejteni a mégoly fürkésző szem elől is. (És itt sokadszor is kijelentem, hogy a kis cici szép: nincsen a világon szebb, mint a kis cici. De a nem létező, avagy lapos cici… Az manöken featúra, és nekem nem jön be.) Nem igaz, hogy valami ügyes filmes trükkel (CGI, szilikon, én találjam ki?) nem lehetett volna neki generálni valamit… Vagy direkt deszkára tervezték a szerepet?
Keira Kngihtley-nek tehát kicsi cicije sincs, és bár az arca ettől függetlenül gyönyörű, azért ez csalódás. Donald Sutherland viszont elég vicceset alakított. Nem láttam az eredeti BBC-s filmet (nem is fogom megnézni), de úgy képzelem, hogy ott is ilyesmi a fátter.

Na lám, a filmkritika-attempt rövid úton cicikritikába (illetve cicihiány-kritikába) fordult, hát ezért nem szoktam ilyet csinálni.

Hogy még egy dolgot szóvá tegyek: faszér kell minden hülye filmet szinkronizálni. Nem a szinkron minőségével van itt a gond (Speier Dávid jó gyerek), de ez az elv, hogy magyar embernek magyarul beszélő filmet, hát ettől sömört kapok. (Igen, Keira Knightley-t akarom hallani angolul beszélni.)

Röviden: ez a film szar, ne nézd meg.

Communications Decency Act: 10 év.

Ha már ilyen merengősen vagyunk: Lawrence Lessigre is rájött az emlékezés.

Tegnap volt ugyanis 10 éve (1996. február 8), hogy az amerikai Kongresszus elfogadta az Egyesült Államok új telekommunikációs törvényét, melynek része volt a Communications Decency Act (CDA) is. Más idők jártak még akkoriban, lám, még egy ilyen mondat is bekerülhetett egy amerikai törvénybe:

„No provider or user of an interactive computer service shall be treated as the publisher or speaker of any information provided by another information content provider”

Más szavakkal a CDA biztosította, hogy a szolgáltatók nem felelnek a usereik tettéért. Hol van ma már ez! A Legfelsőbb Bíróság 16 héten belül gyilkolta ki a CDA-t a törvényből.

Na de a lényeg: a törvény (és a CDA) üdvözlésére az EFF egyik alapítója, John Perry Barlow megírta az „A Declaration of Independence” című kis… deklarációját: üdvözli a cyberspace (akkor még használták ezt a szót) függetlenségét, „new home of Mind”, mondta, és úgy tűnt, hogy igaza van.

Most, 2006-ban időnként mégis az amerikai kormányzat látszik győztesként kijönni a párbajból – John, ahogy a Grateful Dead-nek, egyszer ennek is vége szakad.