Ha már ledokumentáltam ahogy készült, dokumentáltassék le az is, hogy mire jó egy fotófal.
Ez itt tehát Adél, amint az apja múltjában turkál:
És imádja. Van rajta kutyus, cica, bácsi, néni (és ezek mindenféle kombinációja), autó…
Gyárts te is fotófalat, mert jó az.
Mostanaban (2 napja) estenkent,kozvetlenul lefekves elott azzal szorakoztatjuk magunkat, hogy Adel labmozgasat utanozzuk. Ha o megemeli a labat (amit szokott, ez ilyen tulmozgas-szeruseg nala), mi is. Viszonylag hamar, perceken belul felfigyelt erre, es elkezdte tesztelni ezt az uj szuloi feature-t: felemelte egy labat (olyat nem szokott), aztan kettot, aztan egyet ketszer egymas utan (azt se szokta)… tesztelt. Aztan vigyorgott, nevetett, vegul nem tudta mire velni (tul spooky volt), es akkor inkabb mi is abbahagytuk.
Ami miatt ez nekem nagyon erdekes, az az absztrakcios layer, amivel Adel figyeli a kis vilagat. Bar az en labam kb. kilora is, meretre is ketszer akkora, mint o, raadasul en ugye jarok rajta, es egyaltalan: tok masmilyen, mint az ove, megis erti, hogy az is, ez is: lab. Ugy fest, hogy vagja, hogy mi is olyan testreszekbol vagyunk, mint o. Ez pl. Beton szintjenel mar feljebb van, es olyan emberszeru mar.
Adéllal apás estét tartunk, amíg anya ‘Minor nőikar próbán van. Már megettük és megütögettük a másfeles műanyag palackot, és keresztbe kasul közlekedtük a szobát.
(Hands up, aki hülyét kap a babás szülők T/1-be váltásából!)
Adél ugyanis mostanában mint a gép, úgy forog. Hátról hasra, aztán hasról hátra, aztán megint hátról hasra, és így tovább… így közlekedik. Ha olyan kedve van, a nappalit (keresztbe mondjuk 3 méter) megjárja egy percen belül ezzel a módszerrel, és közben nagyon komikus. Olyan, mint ezek a Sticky Spider Man srácok, amikor feldobod őket az ablakra (csak persze vízszintesen):
