Promisc.

A másik aranyos dolog pedig már látszik egy ideje — konkrétan azóta, hogy Adél a séták alkalmával nem alszik el. Sajnos mivel ritkán van alkalmam velük sétálni (talán ezek a legszarabb dolgok az apukaságban, hogy munkanapokon kimaradok ezekből a közös programokból), csak ma figyeltem meg ezt és esett le: a gyermek ilyenkor promiscuous mode-ba kapcsol, egyszerűen látni, ahogy szekvenciálisan ír minden inputot az agyának egyelőre még üres adattárházába, aztán majd később feldolgozza, indexeli, bányássza. Szóval látszik, hogy fogadja be a környezetet, mindent megnéz, ami mellett elhaladunk.

Az alternatíva a séta alatt természetesen nem működő megkóstolás: ami a kezébe kerül, megkóstolja. Ma végeztem egy kísérletet: két ismert játék integrálásával (a plüss zsiráftehén (teráf? zsihén? szóval ilyen hibrid játékállat) nyakára ráhúztam a fogkoptató karikát) új játékot kreáltam. Amikor meglátta, Adél az új játéknak kijáró lelkesedéssel (kb. az van az arcára írva, hogy “ennél jobb dolgot még sose láttam, ide vele!”) nyúlt érte — aztán megkapta, megkóstolta, és felismerte. A vizuálisan új játék ízre már ismert volt, és úgy már nem volt annyira izgi.

HD.

Az azért egyfajta “bámulatos korban élünk” érzéssel tölt el, hogy amikor én voltam kicsi, akkor tudom, hogy volt egy fekete-fehér Junoszty tévénk (mai mértékegységgel gondolom 12″ körül) a Forint utcában, de szerintem telefonunk (vezetékes, Magyar Póóstás telefonunk) már valószínűleg nem. Shift 32 years, és Adél most azt nézi (mert mozog), hogy reggel titokban felvettem 720p HD minőségben egy telefonnal, ahogy ébredés után gügyög.

Szóval azért ez durva.