A másik aranyos dolog pedig már látszik egy ideje — konkrétan azóta, hogy Adél a séták alkalmával nem alszik el. Sajnos mivel ritkán van alkalmam velük sétálni (talán ezek a legszarabb dolgok az apukaságban, hogy munkanapokon kimaradok ezekből a közös programokból), csak ma figyeltem meg ezt és esett le: a gyermek ilyenkor promiscuous mode-ba kapcsol, egyszerűen látni, ahogy szekvenciálisan ír minden inputot az agyának egyelőre még üres adattárházába, aztán majd később feldolgozza, indexeli, bányássza. Szóval látszik, hogy fogadja be a környezetet, mindent megnéz, ami mellett elhaladunk.
Az alternatíva a séta alatt természetesen nem működő megkóstolás: ami a kezébe kerül, megkóstolja. Ma végeztem egy kísérletet: két ismert játék integrálásával (a plüss zsiráftehén (teráf? zsihén? szóval ilyen hibrid játékállat) nyakára ráhúztam a fogkoptató karikát) új játékot kreáltam. Amikor meglátta, Adél az új játéknak kijáró lelkesedéssel (kb. az van az arcára írva, hogy „ennél jobb dolgot még sose láttam, ide vele!”) nyúlt érte — aztán megkapta, megkóstolta, és felismerte. A vizuálisan új játék ízre már ismert volt, és úgy már nem volt annyira izgi.