Adél 4 hetes – ugyanitt szőnyeg eladó

Ma is volt méricskélés, a gyerek már 5020g. Most nem is visított amikor a zöldségesmérlegre tettük és az egyéb méréseket is nagyon jól tűrte. Kapott egy műszaki vizsgát is ami még két hónapig érvényes, mindene világít meg berreg aminek világítani meg berregni kell – forgalomba vihető.
Van egy ilyen szőnyegünk eladó ha valakit érdekel esetleg, kisgyerek mellé sajnos nem igazán passzol mert az apró gyapjú szálak ráragadnak a gyerekre és állandóan a szeméből pecázzuk ki őket. Egyébként sötétbarna és nagyon szép darab, nehéz lesz gyerekszem-kompatibilis alternatívát találni helyette.

Has

Még lehet drukkolni, hogy így három hetes korhoz közeledve vajon hasfájóssá válik-e a kicsilány, (én annak drukkolok, hogy ne legyen az)  állítólag itt van a vízválasztó és az addig nyugis és kiegyensúlyozott gyerekből is egyszerre csak keservesen ordító, hasát fájlaló baba válhat. Tegnap délután nem rémlik, hogy aludt volna pedig biztosan volt olyan 10 perc is amikor ő is és én is aludtunk. Este aztán ismét sokáig tartott mire elaltattuk szegényt. Előnye még egyelőre a helyzetnek, hogy ha egyszer elalszik akkor viszont kitartóan műveli eme tevékenységet éjszaka, így legalább akkor elég rendesen tudtunk aludni.
Itt szeretném azt is megjegyezni, hogy anyai mivoltomban képtelen vagyok a büfiztetésre bármennyire is szükség lenne rá – egyszerűen anatómiailag lehetek rá alkalmatlan mert nekem 10ből kb. egyszer sikerül csak. A gyerek apjának bezzeg megy. Az is igaz, hogy pelenkázás közben is csak őt szokta lekakilni úgyhogy igaznak látszik a megállapítás, hogy anya az input apa pedig az output a gyereknek.
Tegnap este kipróbáltuk az archaikus gyerekgondozás fő pillérét, a pólyát, és azt hiszem elég jól bevált. Altatáshoz nagyon jól jön még a hordozókendő, mivel nem vettünk babakocsit sétálni is ebben visszük Adélt. A tegnapi Majorkás ebédünket is zokszó nélkül végigaludta csak a fogas nyikorgása nem tetszett neki.
Nem készült még kép a lányunk fejlődési rendellenességéről, jobban mondva az egy pár fejlődési rendellenességéről mely fovea preaurucularis l.u.  néven még a zárójelentésébe is bekerült. Még a kórházban felhívta rá a figyelmemet a nagyon körültekintően eljáró csecsemős dokinéni és azt is elmondta, hogy valószínűleg nem fog elmúlni. Nagyon érdekes jelenség, mindkét fülén szimmetrikusan elhelyezkedve egy-egy bőrnövekedési hiányosság, magyarán lyuk található. Iszonyú pici az egész, én észre se vettem volna. Piercinghez rossz helyen van ezért még nem tudjuk, hogy mire fogja majd használni és sejtem, hogy pasizni se lehet majd vele könnyebben. Viszont jól lefotózom majd.