futás – Oldal 5 – speak no evil

Saját photosphere-t minden Street View-ra!

Előszó: a következő bejegyzés tipikus példája annak, amikor valamit kipróbál/felfedez az ember, gondolkodik rajta, majd megírja, és mielőtt véglegesítve kiposztolhatná, jön egy Google I/O, és ott kb. ugyanazt bejelentik. Hát nem dühítő? Megosztom 2 okból: egyrészt talán nem mindent jelentettek be, másrészt: a cikk tárgyát képező futás tegnap, azaz május 15-én reggel 7-kor esett meg, kb. 10 órával a Google I/O előtt. Vélhetően teljesen véletlenlü találtam rá egy órákkal azelőtt aktivált új funkcióra. Ezért egyedül megéri!

Tegnap reggel futás közben csináltam egy photosphere-t. Az Android 4.2.2-ben ez ugye gyerekjáték, és amióta utoljára próbáltam, szerintem még fejlesztettek is rajta, sokkal jobb minőségű lett (az előző próbálkozás ugyanezzel a telefonnal (Galaxy Nexus) eléggé szétcsúszott). Miután megcsináltam, megosztottam (hiszen a magyarok ilyenek, megosztanak): Google+, Instagram (oda egy tinyplanet verziót), és…

…

Google Maps. Ti tudtátok, hogy lehet ilyet? Nekem azt hiszem most kattant össze, hogy merre mutat ez.

Saját photosphere-t minden Street View-ra! részletei…

Tavaszi (n)agytakarítás.

Itt a tavasz, ~~dagad a f~~ én pedig belevágok pár életviteli projektbe:

Először is: ha jól látom, legalább 5 fok van kint; ez azt jelenti, hogy most várok még egy fél órát hogy feléredjen a habtestem, aztán végre resume-olom a futás projektet, amit egy laza 2 hónapos mandulagyulladás miatt még valamikor decemberben felfüggesztettem. Friendezzetek be Endomondon, meg minden!
Aztán: kijött az új TouchNooter (as covered elsewhere), amiből nekem egyelőre csak a levélnehezék feature működik… Mindenesetre leporoltam a Nook Simple Touch-t egy magánjellegű projekt kedvéért. Izgi!
Aztán újra csatasorba állítottam a HTC Dream-emet, mégpedig céges telefonként. (Long story, a céges Ericssonom sajátos formájú töltőjét teljesen elvesztettem, kezdett ciki lenni, hogy állandóan csak át van irányítva…) A legutóbbi állapot szerint CyanogenMod 6.1 van rajta, +15M hackkel. Nem pakoltam rá sokmindent, miáltal egy alapszolgáltatást nyújtó, de nagyon pattanós telefon, második készülékként tökéletes. Igazából csak egy ConnectBot, egy Tweakdeck, meg egy K9Mail került rá – ezek azok, amiknél kifejezetten jól jön a Dream billentyűzete. Btw: a következő telefonom hw billentyűzetes lesz, még hosszú onscreen keyboard megszokás után is nagyon jó érzés igazi gombokat nyomkodni!
Felhúztam a Dropboxomat is a legutóbbi, 2.1-es verzióra, ahol ingyen helyet adnak a fotók feltöltéséért. Most 4,75 GB-en állok, 1,6 GB-nyi fotó automatikus feltöltése után. Nem szeretem a Dropboxot a security dolgaik miatt, de be kell lássam, hogy kényelmes, és sokkal jobban működik ez a fotófeltöltés dolog vele, mint Google+-szal, amit értelemszerűen innentől nem használok ilyesmire. (Megj.: másra se nagyon.) Szóval: a telefonon levő fotók backupjának jelenlegi legjobb módja a Dropbox, főleg, ha az embernek pl. a desktopján Ubuntu van.
(Átálltam Astrid-ra is, de ez nem különösebben érdekes, másik sztori.)
A long shot projekt pedig a facebookom reaktiválása. A cél az, hogy kiküszöböljek minden zavaró csatornát belőle, és csak azok az infók érjenek el, amik érdekelnek is. Ezért egy egyhónapos gyakorlat keretében (amit még nem kezdtem el) talán napi szinten beloggolok majd, és a timelineomat bármilyen formában spammelő kontaktokat kitörlöm. Ez esetben spamelésnek számít az az egyébként jószándékú update is, ami nincs az érdeklődési körömben. Nyilván kb. 30 ismerősöm fog maradni a mostani (asszem) 400+-ból, de ez így van jól; a kísérlet lényege az, hogy a facebook annyira hatékony kommunikációs eszköz lehessen, mint a twitter — kíváncsi vagyok, lehetséges-e ez fizikailag.

Még nyunyurgatom a macskát 10 percet, aztán irány a flaszter. (Aka. project „Beton után aszfalt”.)

Szóval elkezdtem futni.

Szóval elkezdtem futni. Már lassan 2 hete tolom, és úgy érzem, megtapad annyira a szokás, hogy érdemes legyen egy blogposztra, mert (talán online is artikuláltam én ezt korábban) én alapvetően nem vagyok egy futós típus. Hátha más is kedvet kap, aki egyébként nem. És hátha ez egyfajta önspannolásként is működik, ha esetleg elkedvetlenednék később.

Szóval: miért?

Mivel bringám épp nincs (illetve akkor nem volt — most lett egy kölcsön teszkós, for the time being), a mozgásigényem meg időről időre felbuzog, kellett valami, mert a napi 2 km séta melóba közel sem elég.
Igen, reggelente megy a házikondi, többek között a Push Ups; viszont amióta ott elértem a napi 174-et, kicsit alábbhagyott a lelkesedés — szimplán azért, mert 174 fekvőtámasz egyszerűen sokáig tart, nincs ennyi időm reggel. Meg egyhangú is nagyon. Most tehát napi 40 és 100 között szoktam nyomni, ahogy épp jólesik, figyelve arra, hogy azért lehetőleg 2 lógós (40-es) nap ne essen be egymás után.
Van némi túlsúlyom. Ez nem közvetlenül zavar, mert amúgy meg vagyunk mi barátkozva, én meg a ZSÍR, és pl. kizárt dolog, hogy emiatt megvonjam magamtól az élet örömeit, mint a gégecsövön lovaglás meg a sajtos western whopper menü, vagy az ungherese pizza az Al Caponéból. (Bár az is igaz, hogy valamelyest diszciplinárisan tolom ezeket mostanában.)
Van ez az új elméletem (sejtésem) az erős önakaratról, amit most talán igazolok, vagy kihasználok, ki tudja. Első lépés: fekvőtámasz; második lépés: futás; harmadik lépés: profit, vagyis pl. megtanulok programozni végre rendesen.

Lényeg a lényeg: futok.

Edzésterv szerint (most az „első 5 kilométerem” megy, aztán majd valami más),
kétnaponta (a felsőtestes edzést pedig lefeleztem, és váltónapokon csinálom mindenképp, a többi meg lelkesedés meg idő kérdése),
hajnalban,
futócipőben (ilyenem is van, előtúrtam)
a Rózsadomb domborzatán.

Egyelőre ott tartok, hogy egy alkalommal mondjuk 2,5-2,7 kilit fedek (ami kb. 250-270 kcal; az már majdnem egy briós!), igaz, ennek egy része ugye séta, persze az is igaz, hogy viszont hegyes-völgyes (100 méter geológiai szintkülönbségen belül 134 méter szint föl is, le is). Figyelek arra, hogy az első etap lehetőleg sose legyen meredek (se föl, se le: a kettő ugyanolyan nehéz), és folyamatosan próbálok figyelni arra, hogy ne váljon „lötyögéssé” a futás (tehát összeszedett testalkattal próbálok menni), ez nem tudom mennyire sztenderd dolog. Ja, és (self mantra!) igyekszem figyelni arra is, hogy bemelegítsek, nyújtsak — erre bringázás közben pl. sose figyeltem, az eredmény az oszlopszerűen beállt combok.

Szoftveroldalon (mert 2011-et írunk) Endomondo-val követem magam, és bár egyelőre nem találtam meg a tökéletes megoldást az időjelzésre, most egy folyamatosan visszaszámláló visszaszámláló app (Timer & Countdown) segítségével percenként csipogok magamnak egyet, a többit (hogy mennyi van még az etapból, és egyáltalán: hányadik etapnál tartok) fejben adminolom.

A felfedezések eddig:

Nagyon gyorsan jön a stamina, gondolom ez csak az első időkre igaz. Az első edzés és a harmadik között mintha kicseréltek volna.
Működik természetesen a mozgás endorfin, bár estére elmúlik a hatása.
Lejtőn fölfele futni jobb, mint lefele. (Bár régebben jobban bírtam.)
Nem a térdem és nem a bokám fáj, hanem a lábujjam, vélhetően a lefele futástól.

Itt tartok most, gondolom egy followup post úgy 2-3 hónap múlva befigyel majd.