ReManDroid.

2013-12-07selfie500x250Anno 2010-ben Kobak elindította a ManDroid.hu-t, a The Setup mintájára: négy egyszerű kérdést tesz fel a magyar online élet ismertebb alakjainak (Ki vagyok és mit csinálok? Milyen hardvert használok? Milyen szoftvert? Milyen lenne számomra az álom setup?), azok válaszolnak, és hilarity ensues. Most, 2013-ban a 2010-es embereket újra megkereste, feltette ugyanazt a négy kérdést, a válaszposztokat pedig adventi naptár jelleggel, naponta jelenteti meg. Benne voltam a 2010-es adagban is, a mostani „ReManDroid” válaszaim pedig épp ma mentek ki — de nem is ezért írom ezt.

Azért írom, mert élvezetes olvasni ezeket a válaszokat. És azért is, mert nagyon érdekes trend figyelhető meg:

Míg 2010-ben az emberek nagy része a „Milyen lenne számomra az álom setup?” kérdésre valós válaszokat, konkrét setupokat tudott megnevezni, 2013-ra ugyanezek az emberek tipikusan elégedettek a használt technológiával.

Ez több dolgot jelent(het):

  • Egyrészt 2013-ra tipikusan gyorsak lettek a dolgok, és a használt ezközeink kábé mindent tudnak, amit kell.
  • Másrészt 2013-ra olyan szinten absztrahálódott a software stack (jaj: szóval mindenki webes appokat használ leginkább), hogy a fenti hardvereken minden letisztultabb, eleve gyorsabb, jobban működik, „hordozható” (mármint az adat meg a beállítás) — tényleg a web lett a platform. (Még ha zárt is mint a kurvaélet csuda.)

Akármelyik opció is az igazi ok (sejtés: nyilván a kettő kombinációja), tegyünk egy lépést hátra, és vegyük észre, hogy bár rinyálunk (időnként) az eszközeink miatt, három év alatt akkorát fordult a világ meg a technológia, hogy az alapvető elégedetlenségből, hiányérzetből alapvető elégedettségbe érkeztünk!

Ha amerikai lennék, és ezt a bejegyzést 2 héttel ezelőtt írnám, azt mondhatnám: hálás vagyok, hogy ez bekövetkezett. De persze magyar vagyok, nem adok hálát, és ki kéne találnom valami frappáns rinyát.

De nem tudok.

Youtube share.

Szóval ma este a telefonom gondolt egyet, és a Youtube app csak Gmail appon keresztül hajlandó megosztani videókat — ami, ugye, szuboptimális, lévén hogy leginkább a médiacenterre szeretném megosztani, az meg nem olvas Gmailt.

A jelek szerint rajtam kívül egy embernek volt ilyen problémája, legalábbis ezt a fórumtopikot találtam a témában pár nappal ezelőttről. Megoldás: factory reset.

Te Google, ez így most komoly?

Egyáltalán mit csinált a lee Prágában?

De egyáltaáln project golive közepén hogy volt ideje a lipileenek blogolgatni groupware-ről meg Google+-ról?

Nos: a lipilee képzésen volt. Vizsga majd valamikor jövő év elején (miután feldolgoztam a 800 oldalnyi anyagot), meg majd írok bővebben is róla.

A történethez hozzátartozik, hogy hazafele törölték a járatomat azzal a felajánlással, hogy másnap délre átteszik a jegyet, következésképpen volt fél órám átérni a reptérről a vonatállomásra. (Sikerült.)

A Kolab projekt egyébként halad. Kb. 10 bétateszter jelentkezett egyelőre, ami szerintem jó indulási alap, az apró bökkenő jelenleg az, hogy még én fedeztem fel egy elég randa bugot — félek tőle hogy én okoztam, úgyhogy most keresgélem hol okozom vissza. Utána indul a teszt!