Van ugye ez a végtelenmajom-tétel (kifejtve: a végtelen sok majom és írógép tétele, angolul Infinite Monkey Theorem), melynek értelmében
ha adott valamilyen előre rögzített szöveg, és egy majom véletlenszerűen ütögeti egy írógép billentyűit, akkor majdnem biztos, hogy előbb-utóbb ezt az adott szöveget is leírja – még ha az olyan összetett és értelmes is, mint pl. William Shakespeare teljes életműve.
Érdekes, eddig csak elméleti síkon érthető és értelmezhető felvetés. Nos, egy pihent úriember, Jesse Anderson jóvoltából most már mint bizonyított tételként hivatkozhatunk rá.
Jesse nem volt rest, és bár persze végtelen majom nem állt rendelkezésére, megfelelelően tudta modellezni a helyzetet:
- fogott pármillió virtuális majmot (courtesy of Amazon EC2, Hadoop, Ubuntu Linux);
- virtuális kezük ügyébe virtuális írógépeket adott (vagyis egy programot, ami A és Z között random ASCII karaktereket nyomkodott);
- az eredményt pedig folyamatosan összevetette a Project Gutenberg teljes Shakespeare adatbázisával;
- és várt;
Az eredmény nyomon követhető Jesse oldalán két szép, 30 percenként update-elt grafikonon is, amiből látszik, hogy igen jól állnak a majmok az életmű több elemével is:
A lényeg pedig:
2011 szeptember 23-án PST 2:30-kor az okos random digimajmok elkészültek Shakespeare „A Lover’s Complaint” című szonettjével (magyarul A szerető panasza címen olvasható).
Jesse addig dolgoztatja virtuális majmait, amíg a teljes Shakespeare életművel el nem készülnek — reméljük a PETA nem lép fel ellene most, hogy az első kör hírnv megérkezett!
