Programváltozás okán a zeneszerzést lecseréltem szórólaposztásra, amiből aztán kurta szórólaposztás lett (kell még mondanom, milyen szórólap?), mert a villanyember korábban jelentkezett a vártnál. (Mert ilyen is van ám!) Köszönet Batának és Julnak, hogy kisegítettek. Közepesen (check thi out:) leégett az arcom a napsütésben bringázástól.
Melót lecseréltem múzeumra, majd mégis inkább mozira, The Translator (magyarul „a transzlator”, ugye), szintén nem kult, de azért elmegy. Nicole Kidman jó csaj, de nem jött össze Sean Pennel (naná, a pasinak 2 hete halt meg a neje), és hiába figyeltetik a lakását 24 órában, nem látszik egyszer se a puncija.
A „meg ami jön”-ből pedig „menés” lett: Esztergomba. Kerestünk volna kávézót, de a jelek szerint Esztergomnak vagy nincs éjszakai élete, vagy belterjes és elbújt. Kár, mert majdnem elaludtam. (Ez azóta sem változott.)
Hazafele (konkrétan a kerten átsétálva) találkoztam Sün úrral, aki fáradtan battyogott a valúszínűleg otthonát jelentő bokorcsoport (susnyás) felé. Ilyenkor örülök, hogy kint lakom/k a halál faszán festői második kerületben. (Kettőperá, bazzeg.)
És most aludni fogok, a II/a magányos csendjében, amit csak egy-egy utcai motorverseny zavar meg néha. Jó éjt.
Címke: lakás
Hm, lássuk. A nap fontos eseményei:
1. Lakás épül-szépül, illetve egyelőre csak rombul-szépül: holnap délre (elvileg, fingers crossed) kész a bontás (de jó is a blog, most eszembe jutott, hogy írjak ezzel kapcsolatban egy mailt), aztán jöhet a kreatív meló. Ma megtudtam, hogy melyik falat nem lehet amúgy statikailag kiverni, nem annyira zavaró, mint amennyire megnöveli a galériámat. Összességében tehát jó, pozitív.
2. Blackberry még mindig nem tud WAP-ul, ami nem jó, de annyira nem is érdekel most. Ha hétvégére fog tudni – jó. Ha nem – az se baj. Azért O2-éknál se fenékig tejfel a customer support. (Továbbá Hemp barátom lenyúlta a Blackberry USB-kábelét. Kölcsönbe, mi? Szép kis kölcsön…)
3. Criticalmass site megint befrissült. Küldjétek a hibákat, észrevételeket, mert hasznos, és köszönöm az eddigieket! Meg persze linkeljetek, sajtózzatok, szórólapozzatok. Bringázzatok is.
4. RAID-kártya nincs. Miért is lenne.
5. Szemérmetlenül nagy összeg továbbra sincs a számlámon. Ott lehetne már, már csak anyagi okokból is. Update: ott van!
6. Se bringázni, se autózni nem fogok ma este. A reggel túl hideg a bringázáshoz (ma reggel 3 fok), és valami állandósult fájdalom van a mellkasomban (tudom, krónikus infarktus), amit én valami torokcuccnak hiszek, úgyhogy nem fogok 50-nel lerombolni a hegyoldalon, mert a legkevesebb, hogy lefagy a mosoly az arcomról. Viszont dugóban se vagyok hajlandó üldögélni kora reggel, besides, nagy kedvem van most a várost járni hazafele. A megoldás tehát: haza galog, vissza tömegben, közlekedve. (Azt persze utálom.)
Röviden és tömören ennyi. Kellemetes jó estét kívánok mindenkinek. A szétszórt és terhelt lipileet olvastátok.
Arc dolog.
Lakáshitel-törlesztőrészet átutalásánál arc dolog a közleménybe hirtelen felindulásból odaírni, hogy „uzsora”? Egyáltalán, ki olvassa ezt?