Film: American Gangster, USA verzió.

176 perc, baszki, százhetvenhat!

Ridley Scott órákat vett Tarr Bélától, majd megcsinálta az American Gangstert. Annyi órát azért nem, úgyhogy a filmnek sztorija éppenséggel van (igaz sztorija ráadásul!); de ha mondjuk az a 176 tudott volna feleannyi lenni… akkor egy jól összerakott, nem-szájbarágós, egy részletben befogadható cucc lenne ez. Így az ember elkezd mocorogni úgy 120 perc környékén, illetve meg nem tudnám mondani, hogy mivel töltötték ki ezt a rengeteg időt, mert az eleje és közepe többnyire vatta.

Ha mindezt moziban kellett volna megnézni, még 5 pontnál is kevesebbet adtam volna neki az IMDb-n – így elhúzni egy filmet a néző türelmével való visszaélés, és engem fel szokott ba dühíteni.

… …

176 perc!…

… …

176…

Magyar mozik kétnapja.

Vasárnap este Pánik, hétfő este Bakkermann (ja, official link) díszbemutató.

Mindkettőre azt mondom, hogy jó és érdemes volt megnézni, kiemelkednek a magyar mezőnyből. (Bár persze mi a faszt tudok én a „magyar mezőnyről”, merül fel a jogos kérdés. Lehet, hogy a „magyar mezőny” nagy része ilyen, és a Kis Vuk meg a Londoni Férfi a dühítő kivételek.) És hiszed vagy nem, párhuzamok vannak a két cucc között.

A Pánikból kicsit hiányoltam a sztorit meg az üzenetet, de aztán Jul megmondta nekem, hogy arról szól, hogy „mindenki hülye”. A Bakkermannban cserébe bevallottan nincs túl nagy sztori (de valamennyi van), Csehovosan és Macska-jajosan megvalósított realizmus van, Szőkééktől elvárható humorral. A film közben (bár ez kicsit teaser, de Hegyi, figyelj!) bevágott okoskodásokat (dumaszínházas Mérnök, Menedzser, meg Köjálos) érdemes lenne önálló spotként tolni a Bakkermann reklámkampány részeként. (A szénné itatott okoskodó mérnöktől egyébként bekészültem, mert kurvajó.) Az üzenet meg persze a magyar falusi reménytelenség.

Rájöttem, hogy a magyar filmekkel mi a bajom, és erre a Pánik-Bakkermann ellentét ébresztett rá: egy magyar filmben a színészek játszanak, nem csak játszanak, túlartikulálják. Ez baj, mert színházban elmegy, de filmben kilóg a versláb. Bruce Willisről (bocs magyar filmesek, de tegnap is ez a párhuzam ugrott be) a film közben simán elhiszed, hogy ő John MacLane, tényleg alkoholista és faszakivan az egésszel. Zsuzsáról (from Pánik), de még a Schell Juditról is azt látod, hogy most éppen átérez és előadja a szerepet. Nem akarok megsérteni ezzel senkit, de a magyar filmek forgatókönyvszagúak, szinte látod leírva és kiejtve-artikulálva a szöveget. És az üdítő kivételek között ott van a Bakkermann, nyilván azért, mert a Szőke meg a Badár ezt zsigerből nyomják (csak felvásárolták hozzá a Tapipiac összes ruháját), nem kell szerepet átérezni. (Mási üdítő kivétel pl. a Kapa-Pepe páros.)

Szóval thumbs up, tessenek mozibamenni magyarfilmetnézni.

Disclaimer: Az Estiskola, és ezáltal a Bakkermann is kicsit, a Dejahu hajóban utazik.

Mozik: Mystic River, Home of the Brave.

Mystic River: nem tudom, pontosan miért érdemelt Oscart (kettőt is). Egynekjó film, ami érdekes benne, hogy így 3-4 Clint Eastwood rendezés után már látható, hogy a faszi egyedi stílussal bír.

Home of the Brave: szájbarágós. Viszont szerepel benne Jessica Biel (aki a Rules of Attraction-ban végigkeféli a focicsapatot), igaz kéz nélkül. (Jelenet: megmaradt fél kezével elejti a kezében tartott dobozát, odaugrik hozzá a tanár kollega: „Let me give you a hand.” Hit!)

Tegnap este pedig elkezdtük megnézni megint az Inconvenient Truth-t, miután megnéztük Al Gore 2006-os TED-konferencián adott második előadását (az első maga az Inconvenient Truth volt.)