Mozi: Letters from Iwo Jima, The World’s Fastest Indian.

Két mozi két nap alatt, home theater jelleggel.

Szombat este Letters from Iwo Jima, Clint Eastwood párhuzamos filmje a Flags of our Fathers-hez, a másik (a japán) oldalról. Helyenként kicsit nyálas, de ezt tudjuk be (a faarc Clint Eastwood helyett) a női forgatókönyvírónak. Hibának tartom azt is, hogy egy töketlen katonát tettek a középpontba – az extrák között Clint Eastwood találóan fejtegeti, hogy a japók nem a megszokott „remélem hazamegyek, nézd ez itt a fehérkerítéses házam otthon” hozzáállással mentek háborúba, hanem meghalni. Akkor meg mirt egy töketlen pék a főszereplő, aki egyet se lőtt az egész film alatt? Kicsit lerontja a hősiesség-faktort, ami azért így is átjön persze. Tényleg pék a szereplő egyébként: a háború vége felé már mindenkit mozgósítottak Japánban, ami (talán szándék nélkül) aranyos ellentétet szül a filmben: adottak a rendesen, halálra kiképzett tisztek, akik tényleg meghalni mennek, hajlandóak lefejeztetni magukat bajtársaik által (szigorúan japán földön), ahogy az régen szokás volt — és adottak a kiskatonák, akik egyszerűen nem értik ezt a mentalitást, nyilván a kéthetes gyorstalpaló kiképzésen ilyen mélységekig nem lehetett átadni a katonai morált…
Röviden: megnézni érdemes, ráadásul ezután biztosan megnézem a Flags of our Fathers-t is.

Ma reggel pedig The World’s Fastest Indian, ami egy kedves, Nobody’s Fool jellegű film, de igaz történeten alapul. Anthony Hopkins kurvajó, és az ausztrál kiejtése is zseniális (úgy tűnik, most ilyen kiejtéstan-mániás lettem), a film tökéletes vasárnap reggeli limonádé: kint eső (nincs, de lehetne), kézbe bögre kávé/teja és brownie, kanapén takaró alatt bekuckózol, és nézed.

És most jut eszembe: három film három nap alatt! Mert megnéztük pénteken (azt hiszem pénteken) a Szarvasvadászt (The Deer Hunter) is. Erről persze elég annyi, hogy aki nem nézte meg, az gyorsan szaladjon és tegye. Sajnos az angol 5.1-es hang valamiért teljesen használhatatlan volt a DVD-n, a magyar szinkron pedig botrányos, és hát Robert DeNiro angolját eleve kár kihagyni, ezzel együtt kötelező.

Mozi: Ocean’s 13.

Akárki akármit mond, vicces film, megfelelően kikevert limonádé. Nem kell túl sokat várni tőle, és akkor hozza az előző részek jutalomjáték-feelingjét, mert nem másról van szó. (Mint — jó hasonlat volt az Indexen — az újvonalas Jancsó-filmek.)

George Clooney jól néz ki (Jul üzeni), Brad Pitt viszont alkoholistásan püffedt. A végén vicces, amikor Danny Ocean (Clooney) mondja Rustynak (Pitt), hogy „get a couple kids”. Ha ha.

Nem mustsee, de egynek jó.

Mozi side note: Romeo Must Die.

Nem tudom, hogy Jet Li, vagy Joel Silver (negatív) érdeme, de rájöttem, hogy a Romeo Must Die-ból fél adag is hatásos: még valamikor múlt héten tettük be a lejátszóba (vagy hétfőn?), és a felénél elaludtunk, tegnap pedig a másik felétől lettem teljesen kész. Jó kis akciófilm, igaz-e, aminek a fele elég ahhoz, hogy bealudj? Aaliyah meg jó kis bula (volt), a világ kozmetikum- és vakolatiparát nagy csapás érte a halálával.

Röviden: unalmas.