Ha igaz a babona, akkor idén ordenáré mennyiségű pizzaevés (de remek pizza, úgyhogy megéri) és kevésbé (egyáltalán nem) ordenáré mennyiségű jäger-sör kör után Star Wars részeket fogok nemnézni-hanem-beszélgetve-röhögni-sokat. Ha igaz a babona, akkor reggel, 4 óra alvás után, -10 fokban fogok a havas-fagyott erdőben kutyázni (majdhogynem megéri, télre kiköltöztek a csövremeték). Ha igaz a babona, akkor hazaérve pont felébred Jul, én pedig leülök a gép elé, és az IT Crowd harmadik évadjának (leadták, és mi teljesen lemaradtunk róla!) letöltése közben összeszedem, hogy mit csináltam aznap hajnalban/reggel, és elkezdek írni arról, hogy mi lenne, ha igaz lenne a babona. Ha igaz a babona, akkor következő lépésként megakadok, hogy mivel lehetne még emelni az egyébként sekélyes stilisztikai érzékről tanúskodó gondolatfolyam fényét (boldog új évet kívánva talán? de az olyan klisés, elvetem az ötletet azért), majd rövid, de eredménytelen gondolkodás után jó bőven megszórom a készülő cikket tagekkel, aztán megnyomom a „Publish” gombot.
Címke: mozi
Moore és Curtis.
Kínai fehér teát iszunk és The Persuaders részeket nézünk, úgy talán ismerősebb, hogy „Minden lében két kanál”. Egyike azoknak a sorozatoknak, amik nem vesztettek a bájukból az évek során.
Vicces filmek ideje.
A közelmúltban három olyan filmet is befogadtunk, amik a maguk szintjén (kövezzetek meg) jók: You Don’t Mess with the Zohan (olcsó humor, de működik), még korábban a Superbad (a legjobb american pie kategória), Dodgeball (olcsó humor, de majdnem annyira működik, mint a Zohan). (Kakukktojásként pedig megnéztük a The Jason StaBank Job-ot.)
Én állítom, hogy ezek a filmek betöltik a szerepüket, az pedig eleve szimpatikus, amikor egy társ-forgatókönyvíró úgy kezdi a mondatát, hogy „I hate to admit it, but the movie has a message”. Szóval Superbad, Zohan, Dodgeball, ebben a sorrendben, ha csak egy egyszerű agymosásra vágysz, gondolatébresztés garantáltan kizárva.