Este Szódaszalon.

Ma este fixis állóverseny a Szóda szalonban. Lehoznám az új gépet fotózni, de tegnap után egy ideig értékes dolgot zsákba most nem. Ja igen, és persze meggyőztam magam: addig fogom fogóval fogni azt az első váltót, amíg legalább alapszinten tekerhetővé nem válik a kerékpár. Szóval bringzani akarok, na, rakni zsírosan.

Az eventet pedig azért említem így külön meg, mert érdemes lejönni: roundup várható, sok ismerőssel (szaporíthatod a sort), plusz egy rakás lassan mozgó állóbringással. És a zene is biztos jó lesz.

3 hetes laptop.

20060517-acer.jpg A reggeli esés után egyből látszott, hogy a laptop is megszívta,
benyomódott a sarka, letört az akksit tartó egyik pöcök (emiatt valami
alternatív akksirögzítő megoldás lesz majd szükséges, vagy egy kis
műkörömragasztó), valamint a hirtelen erőhatástól elmozdult az
LCD-kijelző („becsúszott” a keretbe), mégpedig úgy, hogy a kis fém
tartókonzolja görbült. Ez utóbbi problémát már sikerült (legalább
részben) orvosolni.

Nem őszinte a mosolyom.