Rinyálhatok? Oké.
Tegnap és -előtt a bringán szétvertem a csuklómat, 4 baros gumikkal és kb. 30-cal legurulni a Margit-híd budai hídfőjénél a jobbrakanyarodó sávban, na az nem funny. Nem estem el, én tudok bringázni és nem taknyolok hetente kétszer (lolka), de beindult az ínhüvelygyulladásom, úgyhogy holnap érdekes lesz a gyurmaszakkör. (Mert, Drojiddal vagy nélküle, lesz.)
Egyébként botrány, hogy kemény gumikkal mennyire nem jó közlekedni itt. Az óbudai bringaútszakaszt aki kitalálta, azt bazmeg át kéne küldeni egy fakerekű bringával rajta. Aztán meg átmenni rajta, ugyanazzal a bringával. Macskakövet bringaútra, hát gratulálok.
A várba föl persze 21-esben raktam, ott meg a rendőrök persze, borfesztivál hollárihó alapon jól kiálltak és egyszerre igazoltatták a fél várost. Már várom, hogy mikor állít meg egy rendőr ilyenkor, hogy hol az első lámpám, és akkor válaszolhatom neki, hogy „lettetek volna akkor ilyen kurva éberek, amikor kilopták az autóból”, de basznak ezek a bringásokra. Pedig tegnap ittam 2 pohárt bort is (2 pohár, muhahaha), az már szondapozitív.
A végén csak baszom itt addig a rezet, hogy be tudok nézni a Szódába.
Címke: ragmeg
Rhap.
Hol is kezdjem.
Szerda este (addig emlékszem, azelőttre nem: azóta biztosan forog a mókuskerék) félig hazatekertem, de aztán (egy sikertelen biciklistáska-vásárlás és egy sikeres Millennáris-session után) logisztikai okokból 11 körül mégis vissza a Moszkvától a gyárba, bringa le, taxi haza. Csütörtök reggel taxi, 7-kor már autót vettem át Óbudán. Meló után gym, első irányított gyurmaklub session abszolválva, utána Ubinál Yoolee előbúcsú előbuli, ami többnyire zabálásban merült ki, nagyon helyesen. 11 körül Batához át (ő is elment), fotel és lomtalanítás kapcsolatok elményítése (nevezzük cipekedésnek), action plan felvázolása a 10 napra, amíg nincs itthon. Éjfél után valamivel irány a Balaton, 40 perc alatt 120 km, ezt csinálja utánam Mr. Highway (max respect amúgy, kudos for the guts and all, a cikkért is), utána jelen post még moblog-inkarnációként való szerkesztgetése fél háromig (telefonon, báz), majd elveszejtése egy másodperc alatt. Ébresztő reggel 5-kor (na jó, kicsit utána), irány a vízpart futva (take me to the beach), fotózni és szúnyogokat etetni big time, 6-kor irány a főváros vezetve, fél 8-ra Marci már suliban, 8-ra én már gyárban, 9-re túl a nap harmadik kávéján, este 5-re az ötödiken. Az este hasonlónak ígérkezik, city, bike, Giro d’Budapest: Szóda-Szimpla-Wins-stb., némi chillout nyilván némi maláta-származék részvételével, holnap reggel kimarad a gym, de nem marad ki a Római part, és nem marad ki Karlsruhe. Vasárnap Terry Fox Run bringával cégileg, utána Római part („pilisi bringaút” fedőnevű akció), este Borfesztivál, virágöntözés.
Megnyomtam-e kicsit az utóbbi napokat-e.
Ha bar.
A sarki tankstellén feldurrantottam a kerekeket 4 bar körülre – baszkikám, hogy miért nem tettem ezt meg korábban! Onnantól nemszarul raktam 21-esben a Hűvösvölgyig vezető utat, pedig nem vagyok top formában (nevezzük álmosságnak), meg az út is rettenetes, a kerék meg ugyebár mintha betonból lenne. A 4,5 bar, ami a kerékre van írva mint maximum, az gondolom csak amolyan elméleti limit: a tesztalanyoknak ott durrant a képébe a gumi, vagy valami ilyesmi.
Érdekes tény, hogy az ilyen tekeréseknél nem a lábam fárad ki, hanem a kezeim, jól fog jönni az a gyurmaszakkör csütörtöktől. Akár törványt is farigcsálhatnék ebből: ha a kezeid hamarabb fáradnak ki bringázás közben, mint a lábaid (alternatív módon: ha a kezeid fáradnak ki bringázás közben és nem a lábaid), akkor ideje ellátogatni kedvenc gym-edbe, emelgetni súlyos fémeket.
Ezzel az optimista gondolattal hajtom álomra buksi fejemet.