Budapest Massive.

Critical.
Mass.

A rendőrség azt mondja, voltunk 10 ezren. Ezt én nem hiszem, én az 5000 embert hiszem, persze az is rengeteg.
(Amit még nem hiszek, de csak mert szkeptikus és negatív hangulatban vagyok, az az, hogy ettől most utakat fog építeni a főváros. Rájöttem, mit kell csinálni: építsék meg a 4-es metró alagútját, aztán alakítsák át az egészet bicikliúttá. Milyen király lenne: az ember bringázik, de mégsincs a szabadban, höhö. (Zelk Zoltán mondta talán? „A kávéházban az a jó, hogy az ember nincs otthon, de a szabadban sem.” Vagy valami ilyesmit.)

Critical Mass reached.

Mielőtt elkezdem olvasni a reakciókat, valamint belemerülök a Világ Leghardkórabb Bringásának szánt email megírásába (ha egyáltalán, hezitálok, hogy inkább hagyjam a picsába): ez bazmeg kurvanagy volt. Ez az első érzés, a kritikus tömeg ott volt, az idő ott volt, az alulról szerveződés ott volt (ezt jó látni), képek holnap, ugyanitt lesznek.

Early one morning.

Early one morning.

Today is the night. Tonight is the day. Tothe is the daynight.
Bár Zeusz nem látja értelmét az egésznek, azért jöjjön mindenki bringás felvonulni. Belátom, hogy sok gyakorlati haszna nem lesz: nem itt fogja bejelenteni a főispán, hogy jövőre 800 km bicikliút lesz Budapesten, sőt, a forgalom se fog csökkenni. Mégis jó, hogy összejön a sok bringás, könnyed tömegpszichózis lesz úrrá rajtunk, ettől aztán jól érezzük magunkat, mint Giorgio, bár zászló talán nem lesz a történet részese. Röviden: haszna nincs, értelme van.

Addig is felveszem a Segítő Lipi álarcot, és supportolni fogok, mert néha olyat is kell.

(Lol, a jobb csuklóm eléggé gyenge a tegnapi után.)