Mindannyian infokurvák vagyunk: azért barátkozunk, hogy információt szerezzünk, és olyanokkal, akitől értékes info jöhet. Gondolj csak bele. Hogy te olyanokkal szeretsz beszélgetni, akikkel érdekes a beszélgetés? Hát igen, erről beszélek. (Beszélgetek.)
Címke: tech
Critical Mass utómatek.
Miközben ezt írom, egyszerre editálok fényképeket, beszélem meg a hétvégi bérelt vonali átállásunkat, olvasok emailt, és greppelem a lighty logokat, hogy tudjak statisztikákkal szolgálni.
A legszembetűnőbb az, hogy iszonyatosan sok találatunk volt. Már legalább vagy egy órája csak a grep megy. (A szokásos terhelés mellett, persze.)
Nézzük először a kívülről is látható dolgokat. Critical Mass utómatek. részletei…
Lighttpd virtual hostok.
Az előttünk álló hét a Critical Mass hete: a Statgép összesítése szerint a site összetettben a hetedik leglátogatottabb, blog kategóriában második. (Első az iWiW gépházblog.) Ez természetesen (eddigi tapasztalataink szerint) mostantól napról napra fog növekedni, ugrásszerűen.
Ami még érdekes, az az Alleycat, mert ott is megnőtt a látogatottság ám, nem kicsit. (Pl. a Chuck Norris matricák miatt, meg amiatt, hogy a Száni mindig együtt említi a két oldalt.) Ninjáék (illetve hát mi) jelenleg összesítve (szintén Statgépen) a tizenkilencedik, blogok között ötödik helyen állnak.
Ehhez jön persze hozzá mindenféle bannerletöltés, amit a Statgép nem mér (mert szimpla fileok), majd lesznek ilyenek saját statisztikában, de a bottom line az, hogy a két blog együtt kb. pont lenyomja (illetve hol pont lenyomja, hol nem) az iWiW blogot, vagyis a jelenleg két legfontosabb, egymással szimbiózisban élő bringás közösségi oldal látogatottabb, mint bármi más!
Ennek terhelés vonzatai is vannak, ezért mától az Alleycat is lighttpd alatt van kiszolgálva, külön IP-n. A nameserverek folyamatosan állnak át, a simple virtual hosting már dübörög, ha pirosat látsz, sikíts.