Címke: ubuntu

Ubuntu 11.10 gyors update.

Kezdenek megjönni a valódi Orbitális Oblák fícsörök:

  • Az, hogy a Gwibber egy használhatatlan fos, tulajdonképpen nem ért váratlanul. Annyira lassú, hogy az ember rákattintás után egy idő után elgondolkodik, hogy biztos jól működik-e az egérgomb. Szánalom.
  • A legújabb érdekesség a RaLink RT2860, ez a forradalmian új és ritka wifichip. (Olyan egzotikus eszközök használják, mint az ASUS Eee, vagy a MSI Wind, meg egy sor más netbook.) Annyira jól van tesztelve Ubuntu alatt (egy általános RT2800 driverrel), hogy random időközönként (de akksiról üzemeltetve szinte mindig) kernel panic-ot dob. A bug ticket jelenleg „beküldözgetjük a screenshotot” fázisban van, ami bíztató, de az átlagfelhasználónak vajmi kevés értékkel bír. Fix, természetesen parancssori, itt található, minimális módosításokkal le kell fordítani a RaLink által kiadott RT2860 drivert. Ezt most meglépem, mert nincs türelmem kivárni a hivatalos fixet.
Gyors update update: A tökéletes megoldás ez:
  1. rt2860 driver lefordít (make; make install) a megfelelő konfig módosításokkal
  2. létrehoz egy /etc/modprobe.d/blacklist-rt2860 file-t ezzel a tartalommal: 
    blacklist rt2800pci
blacklist rt2800lib
blacklist rt2x00pci
blacklist rt2x00lib
  3. rmmod rt2800pci rt2x00pci rt2860sta rt2800lib rt2x00lib; modprobe rt2860sta
  4. touch /etc/pm/power.d/{wireless,pcie_asm}
Így nem csak hogy a kernel panicot megúszod, de még a suspend is működni fog. Ember a holdon, mi? (Igazán nem terveztem sudozni ezen a gépen többet…)

Ubuntu 11.10 Orbitális Oblák.

Múlt pénteken (meg aztán ma) impulzív jelleggel frissítettem a gépem Ubuntu 11.10-re.

A sztori persze nem így kezdődött: először is fejembe vettem, hogy visszaállok Arch Linuxra, felgyorsítandó a már eléggé koros hardware-nek tekinthető MSI Wind U100-at. Nos, az Arch már nem nekem való. Azzal még nincs számottevő problémám, hogy a sikeres install után (ne feledjük, az Arch installja kb. azokból az időkből származik, amikor a Debian telepítőjében dselect-tel kellett egyenként kiválogatni a telepítendő csomagokat…. szóval nem egy mai darab) az alaprendszerben nincs grafikus felület, hiszen az Arch csomagkezelője egyszerű és jó. De az, hogy Dropbox, msttcorefonts, és ilyesmi telepítéséhez már AUR (vagy mi) használata, és azt hiszem manuális download kell, ez már az a kényelmetlenségi faktor, amit értek és támogatok — elvben. De gyakorlatban öreg vagyok már én ehhez / annyival nem lesz gyorsabb az a gép (, győzte meg magát a művész).

Aztán következő lépésként, még mindig a lájtvéjtet szem előtt tartva feltettem egy Xubuntu aktuális verziót… Nos, az meg nem üti sajnos meg azt a szintet, amit ma szerintem egy oprendszernek meg kell. Mind you: RAM-használatban sem… de grafikailag sem.

Szóval biztos ami biztos alapon persze itt van az utolsó jó Ubuntu, a 10.04 Netbook Edition, ha már nagyon elegem lesz ebből a szép új „azt kapot amit látsz, ne nyúlkálj hozzá mert kezedre csapok” rendszerből. Alapvetően viszont mivel mostanság szinte csak cikkírásra használom a netbookot, még talán meg is szokom.

Lássuk tehát az első benyomásokat, megjegyzéseket:

  • Elhagytam a kb. ’97 óta signature hotkeyemet: a Mod4+H (setxkbmap hu) és Mod4+J (setxkbmap us) kombókat, helyette átálltam Windowsos Alt+Shift kombóra nyelvváltáshoz.
  • Persze agyfaszt kapok (látszólag megváltozhathatatlan default #1) attól, hogy az Alt+Shift az esetek kis százalékában nem a billentyűzetet váltja át, hanem az adott alkalmazás menüjébe megy be.
  • Agyfaszt kapok attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #2), hogy az F10 (ami ugye terminálban egy sor ncurses program felső menüjét hozza) szintén az éppen nyitott alkalmazás menüjét hozza be.
  • Agyfaszt kapok továbbá attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #3), hogy a rendszer default fontméretét nem lehet a beállítások közt módosítani. „Ubuntu 11” fontméret, ORLY? És ha én 9-hez szoktam?
  • Valamint agyfaszt kapok attól is (látszólag megváltoztathatatlan default #4), hogy a Mod4 a Unity (egyébként jó) gyorskeresőjét (vagy dashboard-ját) hozza be, ezáltal a régi jól megszokott Mod4-et tartalmazó billentyűkombinációim nem működnek (megbízhatóan).
  • Aztán agyfasz az is, hogy Empathy a default chat kliens és azzal van integrálva a Unity vagy mi. Mivel én szeretem az integrált dolgokat (és mint mondtam, nem sokat használom a gépet), hagytam fent az Empathy-t, pedig a Pidgin körülbelül 137,3% 133,7%-kal jobb chat kliens, és akkor még Skype-ot nem is integráltam. (Az újabb 100%.)
  • A Gwibber, mint (szintén integrált) „broadcast” (vagyis Twitter) kliens pedig a vicc határát súrolja, de most az egyszer teszek vele egy próbát, hátha fejlődött, mióta utoljára láttam.
  • A WiFi sokkal gyorsabban csatlakozik, ez jó.
  • A Unity-tól egyébként nincs rossz véleményem; használtam már korábban (csak ugye lassú a gép), netbookon ez egy jó felület lenne, mert helytakarékos. Nem mondom, hogy a Netbook Remix felülete nem szintén kurvajó, és nem tudom, hogy ebből a mostani „hmm, nem is rossz” feelingből mennyi az, hogy számomra újdonság.
  • Látszólag megváltoztathatatlan default #5: 4 workspace van, se több, se kevesebb. Zavarni nem zavar, de netbookon réges régóta 2-t használok.
  • Tudom, de még nem tapasztaltam, hogy reteksok RAM kell az Oblák alá. Megintcsak: nekem tulajdonképpen egy Chromium-nak kell elfutnia gond nélkül 2 GB RAM-mal, az már csak menni fog!
A fenti hülye defaultok kiküszöbölésére alaptelepítés esetén nem nagyon van mód. Természetesen feltettem a gconf-editort (mert a legelső agyfasz effekt, a bal oldalra helyezett fejléc gombsor ebből könnyen kiküszöbölhető), de hotkeyeket, ilyesmit ott nem nagyon lehet módosítani. Feltettem aztán a gnome-tweak-tool csomagot is (ötlet innen, ezt eddig nem ismertem), azzal fontméretet és pár más dolgot már végre lehet tweakelni, de a billentyűkombók problémájára még mindig nem találtam semmit.
Hogy legyen még egy pozitívum: a WordPress Zen Mode elcseszett jó. Sőt, mondok még egyet: itt a WordPress for Android 2.0 beta!
És felkészül, de majd később, és próba jelleggel: Linux Mint. Ki mit gondol a Mint-re váltásról? (Ha megteszem, az lesz a blogposzt címe: Ki Mint vet, úgy arat.)

„Pármillió majom” véletlenül megírt egy Shakespeare szonettet.

Van ugye ez a végtelenmajom-tétel (kifejtve: a végtelen sok majom és írógép tétele, angolul Infinite Monkey Theorem), melynek értelmében

ha adott valamilyen előre rögzített szöveg, és egy majom véletlenszerűen ütögeti egy írógép billentyűit, akkor majdnem biztos, hogy előbb-utóbb ezt az adott szöveget is leírja – még ha az olyan összetett és értelmes is, mint pl. William Shakespeare teljes életműve.

Érdekes, eddig csak elméleti síkon érthető és értelmezhető felvetés. Nos, egy pihent úriember, Jesse Anderson jóvoltából most már mint bizonyított tételként hivatkozhatunk rá.

Jesse nem volt rest, és bár persze végtelen majom nem állt rendelkezésére, megfelelelően tudta modellezni a helyzetet:

  • fogott pármillió virtuális majmot (courtesy of Amazon EC2, Hadoop, Ubuntu Linux);
  • virtuális kezük ügyébe virtuális írógépeket adott (vagyis egy programot, ami A és Z között random ASCII karaktereket nyomkodott);
  • az eredményt pedig folyamatosan összevetette a Project Gutenberg teljes Shakespeare adatbázisával;
  • és várt;
Az eredmény nyomon követhető Jesse oldalán két szép, 30 percenként update-elt grafikonon is, amiből látszik, hogy igen jól állnak a majmok az életmű több elemével is:
A lényeg pedig:
2011 szeptember 23-án PST 2:30-kor az okos random digimajmok elkészültek Shakespeare „A Lover’s Complaint” című szonettjével (magyarul A szerető panasza címen olvasható).
Jesse addig dolgoztatja virtuális majmait, amíg a teljes Shakespeare életművel el nem készülnek — reméljük a PETA nem lép fel ellene most, hogy az első kör hírnv megérkezett!