Talán mégis inkább egy diktatúrára emlékeztet? Mindenesetre tegnap óta az USA-t irányító junta megteheti, hogy különösebb ok és magyarázat nélkül bárkit eltüntessen egy közelebbről meg nem nevezett CIA-szanatóriumba…
Egy nagy ember mondta nekem majd’ két hete, hogy az igazi demokrácia a kínai, és ha választani kell, lehet, hogy neki adok igazat.
Az is van még így London után (majdnem) egy héttel, hogy ruhát kellett vennem. Elegánsat, tekintve, hogy nagy emberrel találkozom, és hogy tohonya disznó vagyok (eufemisztikusan túl izmos), akire nem jön rá semmi, ami addig de. Először itthon próbáltam, le is mentem a sarki plázába, ami éppen valahány éves volt, és állítása szerint a divat is vele ünnepelt vagy mi.
Hát (sejted már, mi jön?) nagy túrós lófaszt. (Közös lófasznak túros a háta.)
A divat valószínűleg előző nap csúnyán berúghatott, mert szombaton (mert akkor próbálkoztam) sehol nem volt jelen a Mammutban. A magyar piaccal nem csak az a baj, hogy drága, hanem az is, hogy egyszerűen nincs kínálat. Nézni is rossz azt a szart, amit itt kapni lehet: a választék alapján a magyar ember főleg fehérneműben jár dolgozni, illetve amikor úgy dönt, hogy rá is vesz valamit, akkor az többnyire itthon extravagánsnak mondott (de inkább csak gusztustalan/röhejes) feliratozott/szaggatot farmer, pornósztár kiegészítőkkel. Ha a dolgozó öltönyben jár, akkor csakis biztosítási guru lehet vagy maffiózó, aki egyébként nem dolgozik, és csak hetente egyszer kell galéros inges kombókat felvennie, a jótékonysági bálon, vagy a Fidesz-naggyűlésen. Olyan, hogy valaki egyszerűen csak napi szinten szeretne elegáns lenni, na olyan nincs. (Ugyanezen analógia mentén egyébként a magyar sportember is milliomos, aki csakis azért vesz amúgy is túrabakancsot, mert a Land Roverben jobban mutat, mint a makkoscipő.)
Maradt tehát az, hogy Londonban vegyem meg a szükséges zakót, gatyát, és/vagy öltönyt. Sejtettem, hogy sikeres leszek, és tényleg.
Eltekintve attól a kellemetlenségtől, hogy a boltok egy része S-es buzik méreteit tükrözi (értsd: egy boltban a legnagyobb gatya már a combomon elakadt, a legnagyobb ing pedig kb. úgy nézett ki rajtam, mintha az érettségi ingemet poroltam volna le a nagy alkalomra), szóval eltekintve ettől nagyon kellemes meglepetés ért. (Igazából nem is lepődtem meg: erre számítottam.) Fél órán belül megvolt a kívánt cucc, szép is, jó is, az ára kb. a magyar ár (vagy kevesebb?), és könyörgöm: kínálat van! Nem egy zakó közül kellett kiválasztani az ideálisat, hanem volt választék. Ez a két szó valami olyasmi, amit még be kell építeni a magyar divatvilág szereplőinek kicsiny agyába, szevasz.
Addig is marad a gazdag ember kiváltságának hitt megoldás, és külföldön fogok ruhát vásárolni. Olcsóbban, jobbat.
Mommámeg, hogy miért az északiak tudnak csak jó kécce’sült csinálni? (Meg a pászka.)
Tegnap (ma volt az már) egy meglehetős csúnya Szóda (ahol korántsem szódát fogyasztottunk) és kis Szimpla után megettük a grill csirkecombokat az ÉS-ben, és ezen elgondolkodtam. Számomra úgy tűnik, hogy piaci igény lenne egy war asylum jellegű szeretetotthonra a számtalan láb nélküli csirkének, hiszen mi mindig csak a lábukat esszük meg, hova lesz a többi? Ebben a szeretetotthonban az öreg roki csirkék ülhetnének a kis székeikben betakarózva és a régi idők nagyságáról elmélkedhetnének egymás közt. (Rossz szóviccel élve és Santa Claus után Santa Csirke szeretetotthon is lehetne a neve.)
In other news: upgrade-eltem a Skype-omat 1.3-ra (szóval a legfrissebbre), ami elvileg már tökjó, mert végre (ember a holdon!) ALSA támogatás van benne, tehát ad absurdum lehetne más hangot is kihozni a gépből miközben Skypeolok. (Ami mostanában ugye elég jelentős). Ebből csak annyi valósul meg, hogy én hallom ALSA-n a másik oldalt, de ő nem hall engem – innentől meg az óriási featúra bővülés kimerül az új emotikonok megjelenésével. Hát nem megéri?