Dobjam el a nickemet, aszongya.

Egyszer Michael Heilemann-nál már volt ez téma. Akkor megkérdeztem tőle, hogy hogy ejtené azt, hogy „Lippai Gergő”, na akkor azért finomított az elméleten. (Tapasztalat: a Gergő pl. egy olyan név, amit magyaron kivül nem sok nép tud kiejteni. Ráadásul itt nem lehet elmenni a magyar „lastname firstname” névformátum mellett, ami ugyan tényleg sokkal logikusabb, mint bármi más, de csak nekünk magyaroknak.)
A másik mentségem az, hogy anyámon meg üzleti partnereken kívül mindenkinek lipi vagy lee vagyok, a lipilee meg még gimiben ragadt rám, és meglehetős erős életrajzi vonzata van. (Saját életrajz, és nem valami SW-szereplőé.)

Azt az indokot most nem dobom be a mélyvízbe, hogy loginnál egyszerűbb és kb. 0.001 másodperccel gyorsabb nickkel operálni (persze nekem a login nevem nem azonos a nickemmel, de ez messze visz), viszont azt igen, hogy ha már idestova 10 éve nick alapján vagy megtalálható a neten, akkor célszerű folytatni ezt a hagyományt, már persze ha hajlandó vagy felvállalni múltbéli önmagad – egy későbbi állásinterjún jól (vagy éppen rosszul) jöhet ez még.

Update: Ja igen: természetesen céges emailcím esetében nálam is kizálólag gergo.lippai@cegnev jöhet szóba. Ez annyira természetes, hogy ki is hagytam.

Március harmadik szerdája.

Teljesen elhibázott dátumozási rendszerben élünk, bizony mondom néktek.
Miért, ó miért kell nekünk mindig a numerikus nemzeti ünnepek béklyóiban rothadnunk, mint gazdatüntető által az ötösön helybenhagyott sündisznócsaládnak? Miért, ó miért kell nekünk mindig figyelni, hogy hőn áhított nemzeti ünnepünk hangulatát teljesen lerombolja-e ama nevezetes nap hétvégére esése?
Naptárrendszerünk teljes átdolgozását javaslom. Hogy példával éljek (élj, Lee, élj!):
1848 egy napja nevezetes eme nemzetnek. Egyesek ezt numerikus dátumhoz kötik: március 15. (Felkeltek eleink, ugyebár.) Ebből aztán temérdek bonyodalom származik: hogy ne kerteljek, a legrosszabb, ha szombatra esik, mint pl. 1998-ban. Ki értékeli így eleink igyekezetét? „Ezek se tudtak volna hétköznap felkelni”, mondja mindenki, jogtalanul, hiszen 1848. március 15-e szerdára esett! Munkaadói szempontból szerencsétlen, ha március 15. csütörtökre esik (pl. 2001), hiszen ekkor várhatják a miniszteri ukázt, hogy most szünet lesz-e vajh a köztes nap, ledolgozandó egy héttel később, szombaton. (A produktivitás, a produktivitás! Annak teljes a hiánya ilyenkor.)
Miért nem lehet egyszerűen elfogadni és értékén kezelni a tényt, hogy az 1848-as forradalom március harmadik szerdájára esett, és minden évben március harmadik szerdáján megemlékezni őseink hős cselekedeiről? Kalkulálható lenne így a nemzeti ünnep, félreértések zátonyaira nem futnánk, hogy most ünneplünk-e, nem-e, vagy pihenünk-e. (Vagy nem-e.)
Logikámat követve a jellegzetesebb ünnepeink:
– október 23: október negyedik keddje;
– augusztus 20: augusztus harmadik keddje;
– december 24: december negyedik keddje.
Mennyivel jobb így az élet?

(Az megvan, hogy mind a három keddre esik?)