Remek élmény volt tegnap Tescoban vásárolni. Az indíték Andi tévévásárlása volt, valami fasza akció, hülyének is megéri, satöbbi. Belehaladva a Tescoba meg is találtuk a megfelelő készüléket, síkképernyő, teletext, ami kell. (Eszembe jut az Utolsó Cserkész egyik jelenete: Bruce Willis és a nigg afroamerikai sztársportoló ülnek a rendőrörsön, várják, hogy szabadon engedjék őket, és eközben Bruce szeme megakad a nigg afroamerikai sztársportoló bőrgatyáján (erről meg a Top Secret jut eszembe: „káposzta van a bőrgatyámban”, lol) és megkérdezi:
– Mennyibe került ez a nadrág?
– 650 dollár.
– 650? Tévé van benne, vagy valami?
De hát ez, lévén most pont tévét veszünk, nem is annyira illik a szövegkörnyezetbe.)
Szóval odahaladtunk a pulthoz, tennének akkor egy olyen tévét a kosarunkba bele. Nem tudnak, hangzott a válasz, mert nincs raktáron. Hogyhogy, hökkentünk mi meg ezen a ponton, hát ki van téve a polcra. Csak olyat tudnak adni, mondta az eladó, ami mellett ott van kint a doboz is. A raktárban tévé nincs.
Visszamentünk ekkor a polchoz és megtekintettük újra. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kb. 30 féle tévé van kitéve egy Tescoban polcra, tudod, az a felállás, amikor odaállsz a polc elé és villog a sok tévé az arcodba, már-már zavaróan. Nos, a 30 féle tévéből mintegy 3 féle az, ami ott volt dobozos verzióban is. Ismét visszamentünk az eladóhoz és megkérdeztük, hogy biztos-e abban, amit az előbb mondott, hiszen ott van egy polc, telis-tele tévével, beárazva, kis műszaki információs lapkával, akkor az mind csak dísz? Kitalálod, mit válaszolt? Igen, azok csak díszek. Egyik se eladó, csak az a pár darab, ami dobozostul ki van rakva. Meglepődtünk, illetve mondanám, hogy meglepődtünk, de ezen már meglepődni se tud az enba. Tévé pedig nincs.
Andi pedig ma reggel felhívta a fogyasztóvédelmet, hogy akkor ezt így hogy. Tökös csaj, persze ezt nem úgy értem.
Címke: blog
Ong Bak.
Jullal megtekintettük az Ong Bak („Gangbang”, illetve „Gong Bao”: ezek még bizonyítottan olyan változatok a címre, amit a mozijegyárus megért) című verekedős-thaiboxos flicket, és remeknek gondoljuk. A Budo Magazik is elhasalt tőle valamennyire. (Korábbi, kicsit részletesebb kritika itt.)
Nekem olyan volt, mint egy vérbeli pr0n: rettenetesen szar közjátékok-párbeszédek-háttér, viszont az akció az bokalefos kategória. Felépítve is fel van, az elején még csak szaladgál a gyerek meg legyak ezt-azt, aki az útjába áll (kb. 1 érintéssel), aztán a végén már törnek a kezek meg a lábak (16-os, 18-as karika pozitív), lanyhul a védekezés és végül elérkezik a kataton „üss bazmeg aztán én jövök” harc is, minden harcművészetek vége. (Mert itt is van ólomsor ám!)
Röviden: verekedős, kurvajó.
Álmokat minden háztartásba.
Alattomos dolog az alfaállapot. Tudod: az, amikor még ébren vagy, de már igazán nem sokáig – kicsit még kontrollálod az agyad, de egyre nagyobb teret kap az álom, a valóság relativizálódik, de még van átjárás a kettő között. Ezen gondolkodtam valamikor a napokban – alfában. Hogy szemléltessem önmagamnak (egy utcán sétáltam épp álmomban, miközben ezt gondoltam), odaképzeltem egy adag répát a lábamra. „Hát erről beszélek bazmeg”, gondoltam magamnak, „most jól ideképzeltem ezt a répát és egyáltalán nem tűnik képzeletbelinek, pedig tudom, hogy az. Most viszont nem tudom a lábamról eltüntetni.” (A „répa a lábra” ötlet egyébként valószínűleg a lagzi egyik feladatából jött.) Mászkáltam tehát álmomban, répával a lábammon.
Alfaállapot volt viszont az is, amiben tegnap kitaláltam a hackelhető zárak problémájának (egyébként pofonegyszerű) megoldását.
Most gondolkozom, hogy szabad-e almaztassam.