Valóban elbaszott egy nap volt ez a mai, nem volt nagy öröm hazajönni most. (Egyrészt nyugatról hazajönni a magzar rögbe mindig szar és ez még Franciaországra is vonatkozik, másrészt a mai nap valóban elbaszott egy nap volt, de ezt már mondtam. Rekurzióba menekülök, hiába.)
Talán utólag beteszem „For the record” kategóriába is, bár nem szeretném. Azért ideteszem, halkan, magamnak: nem szeretem, amikor a dilettantizmus (vagy egyszerűen csak emberi hülyeség, gyengeség, beszariság?) uralkodik el valahol. Nem szeretem, amikor a „control over productivity” lesz a rendező elv.
És most ezt látom történni. És legfőképpen: nem szeretem, amikor az eddigi szabadságomban akarnak korlátozni. Rendszergazdával ilyet sose próbáljatok, értitek? Sose.

Szebb/jobb napokat akarok!

Pécset kulturális fővárosnak! Ezt én mondom, a tőzsgyökeres budapesti.

Hogy pozitívan is szóljak a köcsög franciákról, elmondom, hogy valamely talány okán a francia Tesco replacement (Röplaszma’n talán, ha franciásan akarjuk ejteni; zerzs, bazsé, tudjuk.) nem olyan ótvaros-retkes, mint a magyar hipermarketek. Nyilván csak egyben jártam (szombat reggel, hazafele vásárfia-sajt után kajtatva), tehát az indukció elvét állítom munkába, amikor megkockáztatom, hogy az összes francia hiperszupermarché összeadva nincs olyan lepukkant állapotban, mint akármelyik magyarországi. (Ebbe nyugodtan vegyük bele a CBA- és egyéb birodalmakat is: nem cégspecifikus takarítási politikáról, dolgozói-vezetői mentalitásról beszélünk.)
Többször megfogadtam (mindhiába), hogy Tesco-ba, Cora-ba, ilyesmi helyekre nem fogok menni, de az ember kénytelen. Most autózzak át mindig a sógorokhoz?