Gondolatok a kormány mögül.

(A szerző szerint eme vérzivataros időkben a „kormány” szó legalább olyan jó keresőkifejezés, mint a „punci”. Persze autókormányról lesz szó, a szerző vezetés közbeni tapasztalásait osztja meg. Nyomatékosításként a mondatok végén egy-egy angol indulat-megnyilvánulással él, melyeket, jelentésüket kiemelendő, dőlt betűvel fogalmaz.)

  1. Vasárnap este azért van dugó, mert a telkesek 30-cal pöcsölnek ott, ahol 70-nel lehetne menni. Egy ilyen, mögötte meg ott megy a sor. Come on!
  2. Hülyét kapok egyes sportolók és politikusok szavajárásától, most pl. az „azért… hiszen” szókapcsolattól, tekintsük a következő példát: „azért nem jutunk el a világbajnokságra, hiszen kevés a pénz”. (Most tekintsünk el attól, hogy mindig ez a rinya megy.) Gaaa! „Azért, mert”, vagy szimplán „hiszen”. Így, hogy „azért, hiszen”, csak azt bizonyítod, hogy tirpák vagy, de szeretnél a műsor kedvéért intelligens, okos mondatokat kilökni az arcodon. Don’t!

4 hozzászólás “Gondolatok a kormány mögül.” bejegyzéshez

  1. A szerző ismételten közeli, értelmi-érzelmi kapcsolatba került közös kedvenc nemes arcél brilliáns mondatfűzóvel, netán? :-)

  2. Én pénteken mentem Miskolcra, M3-on. Csomó építkezés, ellenkező irányban, mondjuk az ötösön békaügetésben hamarabb hazaértünk volna. Azért mentünk lassan, hiszen útépítés volt – tényleg hülyén hangzik.
    Egy ilyen útszűkület előtt beállt a sor, én a jobb oldali sávban, kettővel, vészvillogva. Az autó fenekénél a bal oldali sávban autó, mögötte még egy. A harmadik autó fékezés nélkül rongyolt bele a hátsóba, amikor hátranéztem, még csak a motorháztető repkedett meg egy csomó kis törmelék, de a közvetlenül akkor beléjük rongyoló autó már az egész kocsit megdobta, elég rosszul nézett ki. Asszem még soha nem láttam ilyen közelről hasonlót.
    Ez ugyan nem illik szorosan a posthoz, de el kellett mondanom valakinek, különben csak álmatlanul forgolódnék éjjel… :-)

  3. milyen szerencse, hogy egy kommentboxot „valaki”-nek tekintesz :)
    (persze én is: a kommentbox a részem, olyan, mint egy fül vagy szem.)

  4. Én csak egy spambot vagyok, kommentelek összevissza, ahova csak tudok :-)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)