Yoneked, a csigám ismét megnyalható.

Egyszerű technikai problémának indult, de persze az elején sejtettem, ami hamar ki is derült: a Datanet a nemlétező szolgáltatására kiszámlázott hibás számlák fejében megint lekapcsolta a netet. Most akkor újra nekiállunk levelezgetni, aztán majd lesz valami, szolgáltatóváltás, Hírközlési Hatóság, fogyasztóvédelem, anyázás.

Sokan szidják a Vodafone-t — de a Datanetnél azért jobb.

4 thoughts on “Yoneked, a csigám ismét megnyalható.”

  1. A yoneked panaszkodás nem ér, két éve sírsz, de nem csinálsz semmit, itt már nem ők a hülyék :)))

  2. @Pix
    valótlan dolgot állítasz :)
    levelezés ment több ízben, illetve időről időre bejelentettem azt az ominózus problémát is, és látszólag történt is valami (akkor) a cégen belül.
    jogkövetően sajnos ennél sokkal több eszközöm nincs, illetev most már ez egy fogyasztóvédelmi-, meg hírközlési hatósági kategória, tehát nyilván a Datanetnek küldött válaszlevél ment ezeknek a szerveknek is. a cél most már az (egyszer már volt), hogy belássák az ellehetetlenülést és felmondják a szerződést, hogy valami normális DSL-, vagy kábelszolgáltatóval is bepróbálkozhassak.

  3. A nem csinálsz semmit úgy értendő, hogy nem hagytad őket ott a büdös francba. Már réges-rég felmondhattad volna.

    Én 4+ éve használok DSL-t, aminek kutya baja, egyszer volt eszközhibám (néha akadozott) – 2 nap múlva kicserélték (szombat reggel kijött a Telekom szerelő). Direkt nem írom meg ki a szolgáltató, ki lehet találni…

  4. @Pix
    OK, ez jogos, csak még tart a hűség… az aim eredetileg persze az volt, hogy javítsák ki és működjön jól. látható, hogy ez hiú ábránd, úgyhogy most már mi is azon igyekszünk, hogy mindkét fél ismerje el, hogy ez itt ellehetetlenülés.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.