androidportal.hu címkével jelölt bejegyzések

2012: Instagram is THE shit; 2013: Instagram is shit. (Rant alert.)

Az Instagram új nyitóképernyője

Az Instagram új nyitóképernyője

Lassan egy éve, 2012 április 3-án érkezett meg Androidra is az Instagram, a hipsterfotó-appok koronázatlan királya. Azóta történt egy s más, gondolok itt főleg a Facebook általi felvásárlásra, tudok viszont egy dolgot, ami nem történt: valódi upgrade. Az Instagram lecsúszott, szar lett.

Lássuk. Bővebben…

Appvasárnap… helyett.

Miért?

Ezer oka van annak, ahogy az aforizmabeli pap fogalmaz, de főleg prioritások változása miatt. Egyrészt le kell tennem egy PRINCE2 vizsgát, amire készülnöm kell, ami (engedjetek meg ennyi személyes vonalat) 2 gyerek és meló mellett nem triviális, másrészt az utóbbi időben felmerült pár dolog, ami elkezdett érdekelni – egyébként pont project management vonalon. (Főállásban ugyebár nem Android blogger vagyok.) Ezekkel foglalkozni szeretnék, beleásni magam kicsit, ehhez pedig szintén idő kell.

A teljes magyarázat az Androidportal.hu-n.

Goldenblog 2012 zsűrizési irányelveim.

Tavalyi győztesként idén a Goldenblog zsűrijében vagyok az androidportal.hu-val. Ezzel a bejegyzéssel a végső shortlist-képzési gyakorlatom előtt gondoltam lefektetni az elveimet: mi alapján pontozom az IT blogokat? (A következő gondolatok magánvéleményt tükröznek; nem tekintendő sem a Goldenblog, sem az androidportal.hu hivatalos álláspontjának.)

Bővebben…

Pofátlan öntömjénezés.

Ma megújítottam az androidportal.hu Hírhétfő formátumát egy kicsit. A ráfordított időnek így nagyobb részét tudom fordítani a fontos hírekre, kisebbet a kevésbé fontosakra. Szerénytelenség, de jó ilyen feedbackeket olvasni:

decoati:

szerintem jól tolod, tömörség, széles látókör, “szakmai” igényesség, stílus. Csináld ahogy jónak látod, én meg majd jól elolvasom.

@hron84:

@lipilee sose tudom az ap jelszavam, igy itt jelzem: teccos az uj forma

+László Fazekas:

Nekem tetszik … :)

Keep ‘em coming!

Telefontartóstesztelés (egy analógia).

Telefonokat tartóstesztelni (úgy értem tartóstesztelni: ténylegesen, napi használatban, nem tessék-lássék/tingli-tangli) kicsit olyan, mintha állandóan utazgatnod kéne: egy ideig izgi, mindig más, mindig új, de alapvetően csak az van, hogy minden nap máshol laksz, mindig kiteszed a kis személyes dolgaidat, hogy kicsit otthonosabb legyen, megnézed amit csak tudsz, mert nem vagy ott sokáig… Aztán hazamész, és nagyon jó érzés.

Tudod milyen jó (eszköztől függetlenül) visszatenni a SIM kártyát a jó öreg Desire-be? De azért még élvezem.

Barnes & Noble nook Simple Touch: az ebook olvasó megoldás

A közelmúltban röviden (?) leírtam, miért nagyon jó választás a legutóbbi gadget beszerzésem, a Barnes & Noble nook Simple Touch ebook olvasó:

A hosszúra nyúlt bevezető után a tőlem megszokott speckó pr0n helyett most fókuszáljunk kicsit inkább az ebook olvasóra. Azt azért elárulom, hogy a nST-ot 800 MHz-es Texas Instruments OMAP proci hajtja. A lényeg ezúttal mégsem a sebesség, hanem ezek:

  • kicsi: a teljes eszköz akkora, mint egy A5-ös füzet, simán befér egy oldal- vagy farzsebbe
  • könnyű: az egész kütyü kb. 210 gramm, ami simán feleannyi, mint gyakorlatilag bármilyen mai tablet, már abszolút a használható , könnyen kézben tartható kategória
  • szuperül látható/olvasható: a nST 6″-os, 800×600 pixel felbontású Pearl eink kijelzőt kapott (ami ráadásul érintőkijelző, lásd fönt)
  • nagyon jó a kialakítása: mivel nem tablet és nem kell csillognia, a Barnes & Noble a designkommandók retorzióinak veszélye nélkül gyárthatta a nST-ot csúszásgátló műanyagból, ahogy egy ebook olvasót kell; kellemes adalék, hogy elég masszívnak is tűnik a kis eszköz, bár szerencsére ezt nem volt még alkalmam tesztelni
  • a teljes könyvtárad elfér rajta: 240 MB felhasználható belső memória mellé akár 32 GB-os microSD kártyát szúrhatsz; ha mindenképpen számokkal kell kifejezni: ez több millió könyvre elég
  • iszonyú sokáig bírja: gyári állapotában (rootolatlanul) 2 hónapig elmegy egy töltéssel, de ha álandóan WiFi-zel vele, 2 hetet még akkor is
  • microUSB-n tölthető, árammal és adattal egyaránt
  • ePub, PDF, JPEG, PNG, BMP, GIF formátumokat támogat

Ez persze csak egy szeletke; a teljes cikk az androidprtal.hu-n olvasható. A közeljövőben azt is le fogom írni, hogy miért jó a rootolt nook Simple Touch.

Amiről abban a cikkben nem esett szó, az az Ubuntu vonatkozás, vagy tágabban értelmezve: az asztali számítógép vonatkozás. Amellett ugyanis, hogy persze lehet szimpla USB háttértár módban bohóckodni és könyveket pakolászni az eszközre, célszerű valamilyen módon menedzselni az ebook könyvtárat — pár tíz könyv után már elég átláthatatlan tud lenni, márpedig ebookkal megjósolhatóan hamar a pár tíz, inkább pár száz darabos kategóriában találja magát az ember.

Ubuntu alatt erre a legjobb megoldás a Calibre, amellyel mindenféle ebook könyvtárral kapcsolatos feladatot lehet elvégezni:

  • ebook könyvtármenedzsment
  • ebook generálás (pl. .txt file-ból)
  • ebook szinkronizálás eszközre/-ről
  • ebook olvasó (belenézni, hogy ez-e az-e)
  • beépített webszerver az ebook könyvtár webes megjelenítéséhez
  • RSS feed kontentből ebook generálás

A Calibre a 0.8.3-as verzió óta támogatja a nook Simple Touch-t is.

Ami még nagyon kúl: létezik Portable változat is. Innentől adódik egy triviális user story Windows felhasználók számára:

  1. felteszem a portable változatot a nook Simple Touch-om microSD kártyájára;
  2. akárhova megyek, akárhol vagyok, csak bedugom a nook Simple touch-omat egy bármilyen Windows-os gépbe, és menedzselem a könyvtáramat;
  3. profit.
Persze ettől még ne kényelmesedjünk el: időnként azért csináljunk backupot az innentől fogva tokkal-vonóval egy microSD-n tartott könyvtárunkról!
Summa summárum: nook Simple Touch, urak, és Calibre.

Kiegészítés: a Calibre Ubuntu verziója megragadt valahol 0.7.18 körül, így (sajnos) Ubuntu alatt is célszerű a Calibre saját bináris installerét használni. Oneiric alatt már jobb lesz a helyzet, ott jelenleg a 0.8.8-as verzió van.

BTW: Budapest Android Meetup.

Múlt csütörtökön persze volt Budapest Android Meetup #0, folytatása következik. A BTW pedig ennek a fotónak szól:

Ez itt én vagyok, ahogy épp skubizom a Sharp Galapagos 3D képernyőjét. Elárulom: nem sikerült. Olyan sensation, mint amikor egy végletenségbe ismétlődő patternt nézel (pl. pici mintás tapéta a falon), és a szemed nem tud hova fókuszálni, szétcsúszik a látásod, és amíg nem talál egy egyedi tereptárgyat, nincs is helyes érzeted a távolságokról. Nyilván kell a sikertelenséghez a szemtengelyferdülés és a prizma is, de a lényeg, hogy ez a 3D a jelek szerint nem nekem való. (A fotó egyébként azt a pillanatot örökíti meg, amikor a művész kínjában már szemüveg nélkül próbálja belőni, hogy hol az ábra a térben.)

God licks your face.

Aki követi itt a jobb oldalon az Androidportál híreit, láthatja, hogy lelkes és kitartó G1 felhasználó vagyok. A szerelem (ha beszélhetünk szerelemről egy használati tárgy — egy telefon! — esetében) töretlen, zseniális dolog az Android, hogy 2010-ben egy 2008-ban kiadott eszközön kurrens Android verziót lehet futtatni:

Az első két nap összefoglalója: el vagyok képedve, hogy mennyire állat ez a rendszer. A CyanogenMod-os srácok egyszerűen zsenik, nem tudok betelni az érzéssel, hogy az első Androidos telefonon a legújabb Android verzió fut. Nagyon durva.

(Egyrészt ízlelgessük, hogy egy 2 éves eszköz mennyire elavultnak számít ma, valamint ennek hatásait a fogyasztói társadalomra, de itt most igazából nem erről akarok értekezni.)

Ahhoz persze, hogy kurrens Android verziót lehessen futtatni a G1-en, kiderült, hogy nem elég csak a legújabb CM-et felpakolni, elég rendesen ki kell nyomni az eszköz szemét és mindenféle házi hackot végezni rajta, hogy legyen elég RAM, működjön az Apps2SDext, a linuxos (tehát: rendes) swap, stb… Szerencsére csaadaam user jóvoltából az Androidportálon remek összefoglaló jelent meg arról, hogy ezt hogy kell csinálni — különben további hosszú napokig emésztettem volna magam, hogy összeszedjem a bátorságomat, meg a tudást a különböző forrásokból… És pont erről akarok mesélni.

Ama két nap “stock” CM6.1 használat közben ugyanis komolyan megfordult a fejemben egy új telefon (Motorola Milestone) beszerzése, amin out of the box, szopás nélkül működik a ROM. Annak tudatában is, hogy létezik megoldás, amivel extra RAM-ot lehet kicsikarni a G1-ből, működésre bírni a swap partíciót… Szóval hogy vannak még a G1-ben tartalékok. Nagy mázli, hogy csaadaam összeszedte ezt a tudást, és neki tudtam esni.

Lehet, hogy végül arra jutok, hogy így sem elég jó az új Cyanogen G1-en, hogy így is túl lassú. Lehet, hogy mégis hardware upgrade mellett döntök. De szar embernek érezném magam, ha ezt úgy tenném, hogy nem próbáltam ki minden lehetőséget.

Ilyen az Android user.

CyanogenMod 5.0.7 1 hetes tapasztalat, tweakek, G1.

(Cikk eredetije az androidportal.hu-n.)

Kb. 1 hete használom a HTC G1-et a legfrissebb CyanogenMod-dal, vagyis Android 2.1-gyel. (Előzmények itt.) a verdikt eddig: megérte váltani, nagyon is. Azt hiszem bugba eddig egyáltalán nem szaladtam bele (vagy ha igen, olyan kicsi volt, hogy nem emlékszem rá); a telefon sebessége elfogadható — nem Desire, meg nem Nexus One Froyoval, de ne legyünk telhetetlenek, ez egy 2 (vagy mennyi) éves hardver. Minden pattan pont annyira, amennyire kell, időnként egy kicsit beakad, de túlnyomórészt konzisztens a felhasználói élmény, és konzisztensebb, mint a 4.2.x sorozat (pedig az is jó volt). Nem mondom, hogy nincs hova gyorsítani (mert mindig van), és persze várom a Froyo, illetve a JIT általi 400%-os gyorsulást, de nem is panaszkodom. A verzió upgrade után (óta) 2 apró tweaket eszközöltem a telefonon, ez a cikk eredeti célja.

Először is, a DangerSPL folytán (ami ugye prerequisite volt a CM 5.0.7 Dream telepítéséhez) mintegy 7 napig amerikai kiosztású billentyűzetem volt a G1-en, pedig a gombok alapján angol lenne az. Ez többnyire nem zavar, de kevésnyire igen, mert a hardware keyboard ugyebár pont akkor jön számításba, amikor az ember pl. terminált emulálna, vagy hosszabb emailt írna, és ilyenkor bizony jól bír jönni az, ha a kettőspont nem Alt+H, hanem valóban Alt+J, ahogy a felfestés van, illetve még karakterisztikusabban a pipe meg a backslash is a helyén van. Száz szónak is egy a vége, egy nagyon egyszerű hack (mit hack! egy adb parancs) megoldotta a problémát, és most boldogan evaluaálhatom odaát a párhuzamos vonalak ittasságának mértékét.

A másik, érdekesebb kérdés az overclock kérdése. A CyanogenMod korlátozott oc tulajdonságaiból a SetCPU-val hoztam ki a maximumot. (Itt jegyzem meg, nincs semmi bajom a túlhúzás korlátozottságával: ha lehetne, sem nagyon akaródzna az 528 MHz-es procit pl. 730-on futtatni, az szimpla perverzió. 576 MHz should be enough for everyone!) A SetCPU egyébként vicces egy app, a Marketen pénzbe kerül (következésképp itthon nem is lehet Marketről letölteni, de pl. a SlideME marketről igen — szintén pénzért), viszont a félhivatalos xda-developers oldalán maga a fejlesztő bocsátja ingyen a köz szolgálatára. Ide is hiperlinkelem még egyszer, figyelj: hiperlink.

Az 528 és 576 MHz közötti különbséget nem nagyon érezni. Talán, talán kicsit pattanósabb a készülék, de mivel eleve nincs baj az általános felhasználói élménnyel, tulajdonképpen mindegy is. Ami viszont állat: amikor a telefont nem használom, az órajelet a SetCPU ügyessen-okossan 122 MHz-re csökkenti, és ennek viszont látszik az eredménye — az akku élettartamban. Konkrét tesztet még nem csináltam, de az elmúlt napok nehézsúlyú felhasználása ellenére (terminál emulátor, WiFi tether, volt itt minden) leszoktam a minden éjszaka default töltőre helyezésről. Valamikor napközben számítógép USB-jéről szoktam rátölteni, de nem okoz különösebb lelki problémát, ha nem töltöm csurig, mert tudom, hogy kibírja.

Megvan az az érzés, amikor úgy a helyén vannak a dolgok? A fenti két tweak után engem ez az érzés fogott el, most valahogy úgy egységes egész a telefonom, és ez jó érzéssel tölt el. Persze azonnal upgradelek, amikor kijön az 5.0.8, de nem azért, mert az 5.0.7 szar, hanem mert Cyanogen mester jobban tudja, hogy mi kell nekem, mit Steve.

(Ha kommentelnél, az Android Portálon tedd!)