Műanyag kaján élni öröm és hasznos, és vannak előnyei is, bezonyám!
Merugye hazavisszük a műanyag szatyiban a műanyag kakaót („Oké kakaóital”, hasonlatos a „reggeli ital” nevű tej-replacement-re, ebben is ihlet, művészi iránymutatás volt az igazi kakaó csupán, főleg a műanyag zacsi dizájnjára vonatkozó, de meglepő, az ilyes termékek közt egyedülálló módon ennek az íze is viszonylag oké, frankón; hja, kérem, az E-korszak élharcosai ezek), hazavisszük tehát, letesszük pár napra, és a pár nap alatt a műanyag kakaó műanyag zacsija elkezd ereszteni, bele a műanyag szatyiba, de (minő csoda) a műanyag zacsiból a műanyag szatyiba kifolyt műanyag kakaó nem romlik meg, se az, ami bent maradt a műanyag zacsiban! Megmossuk hát: lemossuk a műanyag zacsiról a kifolyt műanyag kakaót, majd jóízűen megisszuk, ami bent maradt, mellé műanyag babapiskótát majszolva egy másik műanyag zacsiból.
Emlékszünk a (mű-) dalra, ugye: Meert ez műűanyag!
Ezután viszont kíváncsi lennék, hogy hány napig (hónapig? évig?) állt a közért hűtőpultjában (?) az a műanyag zacsis műanyag kakaó, ami olyan szinten volt büdös, hogy teljesen konkrétan elkezdtem tőle öklendezni, pedig csak megcsapta az orromat az áromája. (Azután jöttem le az Oké kakaóitalról egy pár hónapra, és tértem át műanyag pizzákra…)
(Arra pedig egyáltalán nem vagyok kíváncsi, hogy hány koporsószögem készül ebből a műanyag zacsiba töltött műanyag kakaóból.)