Viszonylagos magányban ülök a viszonylag üres lakásomban a viszonylagosan üres életemmel, viszonylagos unaloműző cselekedetként lemegyek a sarki plázába viszonylag drága, egyúttal viszonylag szükséges (viszonylag szükségtelen?) nadrágot venni (viszonylag töksikertelenül, ami viszonylag szerencsés dolog), és a viszonylag nulla estébe csak az a jelenet visz némi (viszonylagos) jókedvet, amit a szinglisarokban vacsimat majszolva (viszonylagosan jól étkezve) látok: a két izomagy behajtókülsejű fazon (szigorúan suhogós alapú ruházatuk alapján kőművesek) halom ezrest (mint orosz újgazdag) lapozgatva lezserül odatámaszkodik a pultra, majd rövid fejszámolás után az egyik egy közepes epres shake-et, a másik pedig a „két sajtburger háromszázért” egy példányát kéri ki. Viszonylag elmosolyodtam: valószínűleg ennyi a teljes havi összeg, ami persze élni elég, de ezzel reprezentálni… viszonylag kevés.