A legszarabb (ez talán itt jelenthetne valami olyasmit, mint Matuláéknál a „buzi”) az egészben az, hogy tökre nem tudom megfejteni, hogy mi a baj, csak érzem, hogy valami bassza azt a csőrt. (Mert csőröm van, igen. Ilyen fogakkal neked is lenne. Nem, ha madár vagy, nincs fogad.) Gondolom az ilyenekre való a pszichoterápia, de hát minek az nekem.
A végén meg mindig rájövök (óh, a spanyolviasznak ismételt kiszarása), hogy az ignorancia segít. (Azt hiszem, ez mindkét hangsúllyal értelmes: „az ignorancia segít”, illetve „az ignorancia segít„.) Kis írom valahova kurvanagy betűkkel, mert tényleg, kisdobos becsszóra mindig elfelejtem:
AZ IGNORANCIA SEGÍT.
(És bazmeg tényleg elfelejtem.)
A fennmaradó/felmerülő kérdés: akkor meg mégis mi a faszról beszélgetünk? És: minek?