Megint jó hétvége áll mögöttem, azzal együtt, hogy ugye szombaton fax szervert ragasztottam.
Fényképek most nem készültek, illetve – gondolom – igen, csak nem általam: a gép kölcsön volt adva. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a mintegy fél napos Motorola V600-ammal már csináltam párat, majd ha le is tudom tölteni, meglátom, milyen a minőség. (Remélem jó, baszki, majdnem 10 ropi volt a telefon, höhö…)
Ma este kicsi Lollal középtávon vívott meccsünket egálra hoztam: a Mojito fedőnevű helyen sikerült egy teljes bögre – ezúttal – cappuccinot az ölébe öntenem, saját ruházatom majdnem teljes megmentése mellett. Némi előny nálam, mert rajta csupa fehér meg világoskék volt (és rózsaszín bugyi – szabad ilyet ide leírni?), rajtam meg anno ugye fekete. Viszont visszahozza, mert most nem volt hideg, nekem meg akkor bizony vacogott az örökítőállomány rendesen, amikor az ölembe öntött kávé kihűlt: akkor volt a tizenpár fokos zima, ha emlékszünk.
Lényeg a lényeg: egál van ismét, várjuk a folytatást, az olimpia szellemében, éljen a sport.
A kávézgatást egyébként a 21 gramm című igen jó múvi után követtük el. Hatással volt rám a film, pedig nem az én élethelyzetem, és ez így ritka. Sean Penn, Benicio del Toro uralkodik. (A csaj is: ilyen cicikkel van miért élni, de persze nem csak ezért…) Előtte teljes napi punnyadás volt, és az inverz (reverz?) kronológia elvét követve: ez az egész a szombat estéből erősen vasárnap reggelbe csúszott szombat esti láz (Mumus, majd kihalt Szóda) után következett, a logika elvét követve, teszem hozzá. Hajnali bulizás után már az is fegyvertény (tőlem is, de főleg Loltól), hogy mikor is: fél 11 körül ébredtünk.
Hát, erről most ennyit, röviden. Villany Leó, olvasó heló.