Nekonzumáljpéntek, szerelemcsütörtök, dob-szer-da.

(Egy post margójára. Egyébként kommentként indult – csak egy gondolat.)

A lényege persze az, hogy beszélünk róla (itt meg biztos száz más helyen), legalább ennyit. Igen, ilyen értelemben van értelme. (Az értelmes értelem paradoxona.)

Én valószínűleg erősen aranyközepes vagyok: az is visszataszít, amikor valakit nagyon konzumálni látok, vagy pl. ma az előttem haladó Lada hátulján a felirat: „inkább ezzel járok, mint gyalog” (well guess what, fucker: én meg inkább bringázom most is, mint hogy egy ilyen szakad eszközzel büntessem magam, amiben még légkondi sincs, meg egy rendes rádió; a Sárkány, az más), de az is, amikor valaki az öreg néniről tépi le a szőrmét, meg felszólít, hogy ne egyek E-t, és egyébként is, éljek aszkétikusan. Tolom magamba tudatosan a szart, mert egyelőre nincs alternatíva. Ahol tudok, tudatosan nyomom, bringával, ruhával, számítógéppel – de amíg a fő egészségügyi problémám okozója a víz, ami a csapból jön otthon (mert az), addig nem sok tetejét látom annak, hogy gyökereket egyek pizza helyett. Tudatosan élek részben egészségtelenül – de ugyanolyan tudatosan élek egészségesen. Azt meg borítékolom, hogy aki a Westendbe ma napközben betért shoppingolni, na annak kurvára hiába magyarázod, csak felbőszíted vele.

Habzószájú aktivisták mindig kellenek – a szélsőségek alapján tudod hatékonyan belőni a saját középutadat. A probléma ott kezdődik, amikor a habzó szájhoz túl erős meggyőzés, esetleg eszközök párosulnak.