Mozi: Pirates of the Caribbean: At the World’s End.

Menekülj. Ne nézd meg. 3 óra szenvedés.

Olvastam már előre, hogy szar lesz, ami miatt beültünk, az (amellett, hogy végre felirat meg szinkron nélkül lehet nézni valamit) az volt, hogy beadvokálták a csatajelenetet. Namost, aki szerint ez a csatajelenet (a végén, hajók az örvényben) jó, annak ezúton gratulálok. Dögunalom, irreális, még Keira sem menti meg, pedig ő azért (nálam legalábbis) meg szokta.

Mivel majdnem egy órával hosszabb, mint a 300, a szarság-mérőszám pedig kb. ugyanaz (“nézhetetlen” kategória mindkettő), ez a film majdnem másfélszer szarabb. Ha hozzávesszük azt, hogy a kivillanómellbimbó-kvóciens 0 (illetve hát legyünk őszinték: Keira mellkvóciense már eleve 0), akkor még rosszabb, az ebből a szempontból indifferens (hiszen ilyemi nem befolyásolja a döntésünket), hogy kevésbé buzi film, mint az izmosspártaiférfias.

Ilyenekkel, bazeg, higítják az emberi kultúrkincset 2007-ben.

2 hozzászólás “Mozi: Pirates of the Caribbean: At the World’s End.” bejegyzéshez

  1. Bakker, mondhattam volna en is nektek. Volt csajommal voltunk (de minek?) – es egy ido utan mar gyanus volt. Ki is mentem valamikor a 2. oranal, aztan meg megis visszamentem (hm. kellett volna vagy 2 sert benyomni, mindjart vidamabban ment volna :-) ) de kar volt.

    Roviden: Bullshit. Majd a Die Hard 4 figyeld meg – azt nem lehet elbaszni.

  2. Hozzáállás kérdése, mert nekem baromira tetszett. Nálam 10ből 11-et kapott.

    A Die Hard 4-ben, meg kicsit sok, hogy repülőgép tetejéről ugrál Bruce a levegőben, és mivel a DH közelebb áll a valóságos világhoz, nagyobb is az irrealitása, ezáltal a szarsági kvóciense :D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.