Féktelen Alleycat.

féktelen!Az igazán durva az, hogy a bringások kb. fél órát ránkvertek, a szervízautóra.

Először Érd után ragadtunk be a 7-es úton: lépésben haladás, mint egy jobbfajta pesti csúcsforgalom. Ez el is tartott Martonvásárig, ahol — megtudván, hogy ők már Fehérvár környékén járnak — feladtuk eredeti szervízautós szándékunkat, miszerint útközben itatjuk a versenyzőket, és kimentünk az M7-re. Itt sikerült egy 80-120 közti sebességgel haladni, és mivel közben az Útinformtól megtudtuk, hogy a 7-esen a dugó egészen Polgárdiig áll, csak ott tértünk le (vissza a 7-esre), és a 88-as kilométernél létesítettunk checkpointot.

A checkpoint teendői után továbbraktuk a 7-esen, ahol megint elég egyértelművé vált, hogy nem fogjuk utolérni a bringás srácokat, aztán Siórok előtt megint beállt a 7-es, újra pestidugó-feeling, ezért felmentünk az M7-esre… Csak hogy onat aztán több, mint 10 kilométeren át egyesben, lépésben haladjunk, még durvább dugóban, mint addig.

Bottom line, mire mi odaértünk Lellére, talán 5 induló volt, aki még nem érkezett meg. Tanulság: hétvégén, vidékre sem érdemes autóval menni. A hőhullámos szombati Balaton-járat nagyon kemény, inkább bele se vágj. A bringások 40-es körüli átlagát simán alulmúltuk autóval.

Ezúton is gratula az összes indulónak a kitartásért, és a győztesnek (talán Green?) a győzelemhez!

Képek, amennyire idő meg lehetőség volt rá itt.

2 hozzászólás “Féktelen Alleycat.” bejegyzéshez

  1. Azért a bringások többsége a 20-as átlagnak is örül hosszabb távon:)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)