Hajnalok.

Kezdődik azzal, hogy a nyool úgy 5:15 körül elkezdi rágni a famintákat tartalmazó szatyrokat. (Illetve ez opcionális: ha ketrecben van, a rácsot rázza, meg ás.) Aztán 5:30 körül felébrednek a ki-ba-szott galambok, akik a lichthofban fészkelnek (ki kéne irtani mindet és hajléktalanoknak csinálni belőle levest vagy valami), és nekiállnak turbékolni, de nem csöndesen ám! Még a nyool is megilletődik az ordenáré zajtól, amit a galambok generálnak, el is kussol rögvest. Én meg elhallgatom 5:45-ig, aztán feladom, felkelek.

Ez ment tegnap és ma, és egyelőre nincs ötletem, ohgy hogy kerüljük el holnap. (Hogy zavarsz ki a lichthofból egy oda fészkelt galambcsaládot.)

8 hozzászólás “Hajnalok.” bejegyzéshez

  1. Ezen már gondolkoztunk, pici beülőben leengedjük a nyulat a háztetőről,ő meg misön impásziböl szétrúgja a fészket. Teljesen reális :)

  2. ez nem jo, azt mondja: „Megszabadít a madaraktól a szabadban!” ezek meg pont egy ilyen elől menekültek lipiékhez :)

  3. szevasz szomszéd, nálunk vércsék fészkeltek ugyanígy, őket elkergetni sem lehetett, mert védettek. Ahogy kirepültek a kismadarak, felszereltek egy vékony fémhálót, azóta nem tudnak beköltözni. Szerintem nektek is ezt kéne tennetek, ha a kisgalambok felnőnek.

  4. Hali
    Szegény állatok ellen majd a költés után kéne védekezni, az említett háló valszeg megoldás lenne.
    (alul a mail címedről visszapattant egy levelem, pedig fontos lenne. Zeusz irányított hozzád)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)