176 perc, baszki, százhetvenhat!
Ridley Scott órákat vett Tarr Bélától, majd megcsinálta az American Gangstert. Annyi órát azért nem, úgyhogy a filmnek sztorija éppenséggel van (igaz sztorija ráadásul!); de ha mondjuk az a 176 tudott volna feleannyi lenni… akkor egy jól összerakott, nem-szájbarágós, egy részletben befogadható cucc lenne ez. Így az ember elkezd mocorogni úgy 120 perc környékén, illetve meg nem tudnám mondani, hogy mivel töltötték ki ezt a rengeteg időt, mert az eleje és közepe többnyire vatta.
Ha mindezt moziban kellett volna megnézni, még 5 pontnál is kevesebbet adtam volna neki az IMDb-n – így elhúzni egy filmet a néző türelmével való visszaélés, és engem fel szokott ba dühíteni.
…
… …
176 perc!…
…
… …
176…
Nem értek egyet, én moziban láttam, és bár előtte én is féltem attól, hogy unalmas lesz a film, de egyszer sem néztem az órámra, hogy „jajjmennyivanméghátra”.
Gondolom azért az „igaz történet alapján” azt jelenti itt is, hogy élt két ilyen ember New Yorkban, és egymás ellen „harcoltak”. Legalábbis így szokott ez lenni a „based on a true story” kezdetű filmeknél.