A smittelésről.
Mindentől elvonatkoztatva nem értem a SOTE-t. Illetve értem, nyilván értem, kis ország vagyunk, senki nem merte magára vállalni, hogy egy — bár saját jogon komolytalan, de — komoly hátszéllel hajózó államférfi (illetve: Államférfi) plágiumügyét vizsgálja. Aztán persze: miért nem? Ennyire ott van az oktatásban, hogy ha valakinek keresztbe teszel, akkor felejtsd el a docensi kinevezést, vagy azt a kutatói ösztöndíjat, amiből a kocsit vennéd, vagy a hétvégi telekre a waterfeature-t? Nos, ez már eleve szánibáni.
Ami nekem eszembe ötlött, az egy másik vonal: a külföldi, és hogy hogy kicseszett a hallgatóival, végzőseivel — közvetve magával — a SOTE, hogy az első vizsgálatra felszólító hangokat csípőből utasították el. Mert mit mond ez a külföldnek? Azt, hogy itt van egy magyar egyetem, aki adogat ki doktori címeket, de ha felmerül, hogy valaki lopott, ráadásul elég markánsan merül fel, nos, akkor csípőből visszadobják, hogy „ezt mi nem vizsgáljuk, go fuck yourself”. Az már tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy utána a köfelháborodásra mégis felvállalják a vizsgálatot, igaz, az meg a magyarugar feelinget erősíti, hogy nem találnak embert, aki bele merne csapni a lecsóba.
Mit ér innentől egy SOTE diploma, vagy doktori? „Á, sotén végzett, möszijő kutatóaspiráns, az a kis fehérorosz egyetem, ahol pénzért adnak doktorit, és még akkor se vizsgálják a plágiumot, ha konkrét bizonyíték áll ön ellen? Nos, köszönjük a jelentkezését, de előbb megnézzük ezt a román kutatót iten, tudja ő egy egyetemen végzett, nem egy bohóciskolában.” Mennyivel rontotta hirtelen a SOTE a saját hírnevét (leszarom) és az ott tanult-kutatott-végzett összes szakember esélyeit (ez viszont botrányos)? Mindezt még csak nem is rövidtávú politikai céllal, hanem szimplán beszariságból? És tudjuk, mi magyarok tudjuk, hogy a SOTE kurvajó képzést ad, ha másonnan nem, hát a családunkban vagy a közegészségügyben dolgozó jó orvosokból. De nem tudja ugyanezt egy francia, amerikai, kanadai cég vagy kutatóközpont, akinek a Semmelweis University (of Medicine) megnevezés nem mond sokkal többet, mint az, hogy Albert Schweitzer Institue, ami meg ugye valahol Afrikában van, say no more. A magyar orvos csak itthon kurvajó orvos per definitionem, külföldön csak egy kelet-európai orvos, aki mellesleg olcsó. És (mostantól) akinek az egyeteme leszarja, ha valaki összeollózótt doktorit ad le.
Insult to injury, hogy Schmitt Pál nem is a SOTE-n adta le a bolgár-német népek együttműködésének ékes eredményét (még ha a fordítás elég szar is), hanem még a TF-en, a SOTE számára tehát nyitott lett volna a lehetőség azt mondani vagy akcióival sugallni, hogy „igen, kivizsgáljuk; nálunk ilyen sose fordulna elő, de hát ez a TF-en volt, tudjátok, ott meg sose tudni, mi meg kénytelenek voltunk őket beolvasztani, tudjátok”. És kurva nagy taktikai hiba ráadásul, hogy nem csináltak vizsgálatot. Az eltartott volna pár hónapig, kihoztak volna valamit, ami addigra már úgyis irreleváns, mert már mindenki inkább azzal foglalkozik, hogy miért nyúlta le az állam („vonta állami kezelésbe”) mondjuk visszamenőleges hatályú törvénnyel a kompakt fénycsöveket a pincékből.
Felkacagok (nem) ha eszembe jut, hogy mi mehetett, amikor kijött az a bizonyos HVG cikk. Körtelefon, „te rektorkám baj van bazmeg, valaki rájött, hogy a Schmitt koppintott”, „apicsába, micsináljuk, kormánytámogatás jaj-jaj, rektori székem jaj-jaj, mondd azt, hogy nem koppintott”, „de rektorkám baszod, vizsgálat vagy valami”, „nem lesz vizsgálat, mert még kiderül valami, majd elmúlik ez is a fejünk fölül”, „oké”.
De igazából azt hiszem, hogy nem így történt. Azt hiszem úgy történt, hogy történelmi szoksásjognak engedelmeskedve a SOTE pontosan tudta, hogy félni kell, nem tudjuk kitől, a hatalomtól, és ha a hatalom ellen valami gyanú merül föl, azzal semmiképpen nem kapcsolatba kerülni, ilyen módon mi is biztos kicsit a hatalom cinkosai leszünk, részesei mintegy.
Szánalom.