Micsoda év! Nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, nem így terveztük… Atyaég, nézem vissza a fotóimat akár már februárból, mi a faszt tudtunk akkor, semmit! Gyanútlanul fotózgatom a havas fákat síelés közben meg a repülő szárnyát Göteborgból hazafelé, és bumm egy pandémia, az év hátralevő részében macskát, itthoni virágokat, és közeli helyeket dokumentáltam csak… („Dombokat, hegyeket,” jóvicc, Hollandiában?!) A pandémiából (knock on wood) főleg a work from home változásokat éreztük meg (felnőttek és gyerekek is), szóval a szerencsések között vagyunk.
Na de lássuk a listát,
amit 2020 január elsején, tehát kb. 20-30 éve (vagy 2 napja?) raktam össze:
- Holland legalább A2 szinten → Hátööö sokat olvasok, sokat értek, keveset beszélek (merugye kivel…) Mondjuk hogy ★★☆☆☆, bár persze ez bináris, most vagy vagyok A2-n, vagy nem. (De tudja a fene hogy vagyok-e.)
- Felújítás folytatása → Önhibánkon kívül ☆☆☆☆☆… ki az isten tudott lockdown alatt ezzel foglalkozni?
- Szakmai képzés → Lett egy SAFe RTE-m, és továbbra is pending a PSM II (aminek nagy jelentősége nincs, de meg akarom csinálni). Én baszki megszavazok egy ★★★★☆-t, elvégre a scorecardomon az RTE volt rajta.
- Hajós vizsga → Önhibámon kívül ☆☆☆☆☆ — mint oly sok más dolog, ez se sikerült lockdown alatt. De, spoiler alert, azért van itt haladás!
- Amsterdam marathon → Nos, ez se jött össze, nem utolsósorban azért, mert elmaradt az Amsterdam Marathon, #covid. Ezzel együtt egy darab félmaratont tudtam összehozni tavaly — a lockdown eleje annyira megfektette az edzéstervemet, hogy el kellett engednem az évet, és beérni kisebb, 5-7-10k futásokkal, a korai időszakban hajnalban, kihalt helyeket keresve (Waterland). Annak örülök, hogy nem engedtem el az egész edzés témát, vettem egy ugrókötelet, boxzsákot, és lelkesen pótoltam a kiesett futásokat. És és ÉS! 2020-ban leporoltam a Torpado-t, és több ízben hosszabb távra (20-30-55k) el tudtam szabadulni bringázni. Ezzel, na meg a bringásmezekkel amiket vásároltam, azt hiszem hivatalosan is beléptem a MAMiL-ok népes táborába, szóval bonus ★★★★★ a tapicuccért!
- Több miniszünidő, több utazás → Most erre mit mondjak, csillag helyett öt kis sírvaröhögős vigyori arcocskát adok rá: 🤣🤣🤣🤣🤣. Azért azt hozzáteszem, hogy utazni végülis sikerült: zseniálisan jót hajósnyaraltunk a Sneekermeernél, és ez abszolút ★★★★★ volt. És ugyan hajósvizsgám nem lett, de ez az egy hét szuper hajózás, és azon felül több kisebb hajós trip is belefért a lockdownba; elvégre kevés jobb social distancing van, mint kihajózni a tó közepére! Ezen felül 2020-ban többször kirándultunk, Hollandia erdejei (főleg a Veluwe) egészen elképesztően szépek tudnak lenni.
- Az előzőhöz kapcsolódóan az utazós ökológiai lábnyomom csökkentése: kevesebb céges utazás, több vonatozás, autós nyaralás → ★★★★★★★★★★★★★
- Végül, de nem utolsósorban: a meditáció/podcast arány kiegyenlítése → ★★☆☆☆. Újra letöltöttem és megvásároltam a Calm appot, aminek imádom egyrészt a mindfullness sessionjeit is (van belőle sétálós verzió is), valamint az elalvós történeteket is, a 2019-es Nordlandsbanen utunk ötletét egy ilyenből vettem anno. Megéri az 50 dolcsit, vagy mennyibe volt. Ezen felül sokkal jobb lettem podcastfogyasztásban: egyrészt a lockdown alatt kényszerűségből is kevesebbet hallgatok (egyszerűen nincs mikor, hiszen folyton itthon ülök, emiatt nincs utazóidő), másrészt viszont nagyon kritikus vagyok és tényleg csak azt hagyom meg letöltve, ami kifejezetten érdekel. Így is van egy jelentős backlog (lásd első pont), de nem csinálok szívügyet abból sem, hogy a régebbi, meghallgatatlan epizódokat töröljem, elvégre egy kéthetes Vergecast, vagy Pod Save America már szinte mindig obsolete. Jó hír viszont, hogy 2020-ban újraindult a We Have Concerns, ami régen is kedvencem volt, most pedig, a felújított formátummal kb. az egyetlen podcast, amit megpróbálok heti szinten nem elszalasztani.
+1: glutén
Nem volt cél, de 2020 elején egészségügyi megfontolásból cold turkeyt mondtam a gluténra és ez fényesen bevált. Az élet így kicsit drágább, de egy kicsit nyugisabb is, emésztésileg mármint. És időnként belefér egy kis tervezett csalás is.
+2: sport, úgy általában
Mivel (főleg az első) lockdown alatt még futni is alig jártunk el óvatosságból, bejött a képbe pár alternatív sport, az ugrókötelezés, a heavy bag, így év vége felé a Wii Sports (bizony!) Ezek közül nem mindent trackeltem, de a Strava szerint így is 161 edzésnapom volt, ami majdnem minden második nap valami mozgás, és az végülis nem rossz.
Apropó Strava, természetesen 2020 volt az éve annak is, hogy az Endomondo-t beszántotta az Urban Under Armour Armor, ami abból a szempontból mindenképp fejlemény, hogy legalább nem kell megtanulnom a cég nevét rendesen… viszont azzal is jár, hogy több, mint 10 év után át kellett minden sportomat emelnem Endomondo-ból Stravába, ahol miután csináltam egy új accountot, majd importáltam a régi aktivitásaimat, majd töröltem a régi accountot aminek létezéséről teljesen megfeledkeztem, végül a nagyon kreatív „gergolippai” vanity url alatt folytatom a sport tracking tevékenységemet, profilképemként stílusosan egy zsírosdeszkát választva:
2020 6 fotóban
2020 egyébként a második teljes év, hogy (Instagram helyett) Pixelfed-en (itt az RSS feed) tartom hétköznapjaim snapshotjait. Ezek közül 6 kedvencem van:
És akkor a 2021-es prioritások
Így a lockdown kellős közepén nehéz magasan ívelő prioritásokat kigondolni… azt hiszem erősen leadok az igényekből 2021-re, és a fő cél az lesz, hogy a helyzetből kihozzuk amit lehet, keveset stresszeljünk, megőrizzük hidegvérünket és ép elménket a (poszt írásakor) 11 hónapos work from home mellett (ellenére). De azért:
- Holland nyelvvizsga, mindenképp (és újra…)
- Találtam még tavaly egy helyet ahol lehet dobolni, de persze nem mentem el az ismert okokból. Ha a lockdown helyzet engedi, jó lenne lejárni dobolgatni magamnak.
- Ha már zene, most hogy már van looper és van új keverő, szeretnék belőni egy házi ministúdió setupot, hogy fel is vehessük, amit csinálunk.
- Tartani a bringázás/futás cadence-et. Mivel nem tudom, hogy lesz-e Amsterdam Marathon, ráadásul edzőterembe se tudok járni rendes téli edzésre, 2021-ben nem célzok be maratont. A bringázást viszont egy évnyitó 30k-val már megalapoztam.
- Olvasás. Most kaptam pár jó könyvet (régit és újat), plusz van elegendő ebook olvasó a háztartásban hogy nekem is jusson, szóval jó lenne rendszeres(-ebb-)en olvasni.
Fejléckép: Broek in Waterland, 2021 január 1-ei saját fotó