A holland bringázásról, kicsit másképp.

…Mert az ugye egyértelmű, hogy mi itt hollandiában szarni is kerékpárral járunk, nem is erről akartam most itt beszélni.

Hanem a nem városi bringázásról, vagyis hogy gurul, aki nem csak muszájból gurul?

Város-város bringautak

Mivel Hollandia infrastruktúrája a kerékpározásra van optimalizálva, teljesen magától értetődő, hogy nem csak városon belül, hanem a városok között is szuper bringaúthálózat van. A minap láttam egy Youtube videót, ahol (azt hiszem) amerikai bringások voltak ezen meglepődve, ómájgod hát itt el lehe tjutni A-ból B-be úgy, hogy egy métert sem teszel autóúton. És tényleg. Ebből fakadóan nagyon élvezetes országúti bringázni, csak elindulsz egy irányba, és különösebb veszélyeztetettség nélkül, 90%-ban nagyon jó minőségű, biztonságos bringaúton tekersz, sokszor úgy, hogy autós infrát nem is építettek, csak bringásat.

Pár dologra azért érdemes odafigyelni:

  • Időnként (főleg munkanapok megfelelő napszakában, pl. kora délután) kerülgetni kell a kommutáló kerékpárosokat, akik igen, városok közt is simán kommutálnak. Ezek között sok a gyerek, gyerekcsapat is, akik a szomszédos falvakból jönnek-mennek iskolába; az iskolabusz helyi verziója az, hogy elöl-hátul megy egy-egy önkéntes szülő kukásmellényben, és köztük 15-20 gyerek bringázik suliba vagy -ból.
  • És hát figyelni kell a lesből támadó Amsterdammetje-kre, amik az autók bringaútra behajtását hivatottak megakadályozni, de (és ezt saját tapasztalatból mondom) figyelmetlen bringások esetében pofára esésre, és fogkitörésre, ujjszalagszakadásra is tökéletesen alkalmasak.
  • Pont a rengeteg bringaút miatt a Google Maps eléggé használhatatlan kerékpáros navigációra, relatíve összevissza navigál, és ha netán még hangot is használnál, be nem áll a szája. Városon kívül a Garmin útvonaltervezője természetesen tökéletes, városon belül pedig én az Organic Maps-et használom, ami OpenStreetMaps alapú, és tökéletes navigációt ad, ráadásul offline módban (ami bringán az akkuidő miatt nem utolsó szempont).

Ja, és! Ha hegyi edzésre vágysz, akkor — hiszed vagy nem — Hollandia nem biztos hogy neked való:

Gravel

Szerény véleményem szerint Hollandiát az ősi frankok, boerok, és molukkenek rekreációs gravelbringázásra tervezték. Kb. a UCI Gravel VB pályát képzeld el, talán kevésbé összefüggő, de nagyon élvezetes.

Ennek a háttere az, hogy Hollandia nem túl erős jó erdőségekben és kirándulóhelyekben. Vannak szép erdők (sőt, most már farkasok is sokszáz év után újra!), de ezek inkább sétálásra, mint kirándulásra alkalmasak. Tipikusan kavicsos útvonalak, sok egyenes szakasszal, sok infrastruktúrával (boscafé, palacsintázó, parkoló, piknikezőhely), sok a kastélykert is.

Viszont ugyanez a hálózat tökéletes, ha gravelezni szeretnél. Oké, emelkedő továbbra sincs, de szépek az erdők, jók az utak, szinte mindegyik (mindkét, hehe) erdőségben vannak kiépített és karbantartott, gravellel is járható MTB single trackek, és a természet tölgy-, bükk, és fenyőerdők, dűnés-homokos erdők, és mezőgazdasági területek között váltakozik — gyönyörű!

(Az idei ősz ráadásul különösen kegyes volt hozzánk, úgyhogy pont a legszebb őszben lehet még mindig 15+ fokban, napsütésben bringázni.)

Klubélet

Erről én egyelőre csak olvasok… de látványos, hogy mennyi kis helyi amatőr bringásklub van, akik hétvégente nyeregbe pattannak (és hasonló modorosságok), és 50-60-100 kilis körutakon bandáznak, söröznek, kávéznak. Időnként versenyeken is szoktak indulni, illetve pl. évente megválasztják a legjobb klubmezt. Ha már aktív tag vagyok, majd jelentek, hogy milyen a buli.

NTFU

Ahol viszont tag vagyok, az az NTFU. Nem, nem Netherlands the Fuck Up, hanem Nederlandse Tour Fiets Unie, vagyis a Holland Kerékpárosklub… azt hiszem kb. 70 ezer másik hollanddal együtt, jelképes tagdíjért.

Az NTFU rengeteg rendezvényt szervez (szervezvényt rendez), van ami verseny, van ami csak amolyan bringásünnep, és van aminek a szervezésében csak részt vesznek mint támogató; a szeptemberi magazint (69. évjárat!) kézbe véve az év utolsó 4 hónapjában 45 oúti, 75 gravel, és kb. 120 MTB esemény volt még hátra.

Ha már magazin, a legutóbbi kiadásban egy külön kis kiadvány tenerifei szervezett bringás utakat hirdetett, ami egészen megmozgatta a fantáziámat…