Azért valahol vicces egy cég ez a SCO. Gondolj bele: egy 2005 márciusi interjú szerint a SCO-nak jelenleg 200 alkalmazottja van. Az IBM-nek (eszerint a cikk szerint) 2004 decemberében 329000, ezt fogják most csökkenteni 13000-rel. Leírom: egy kétszáz alkalmazottat számláló cég beperelt egy háromszázhuszonkilencezer alkalmazottat számláló céget.
Az IBM (tudod, a cég, amelyiknek háromszázhuszonkilencezer alkalmazottja van) 400 dolgozóját ráállította arra, hogy öszeszedjen, kimásoljon, bescanneljen minden forráskódot, levelezést, amit a bíróság döntése, illetve javaslata alapján a SCO-nak (a kétsszáz alkalmazottal operáló cégnek) át kell adjon. Az IBM alapos volt: 80 gigabyte forráskódot és 900000 oldalnyi írott anyagot adott át a SCO-nak, lesz hét min dolgoznia a kétszáz alkalmazottnak, még úgy is, hogy az IBM rendelkezésükre bocsátott egy keresőmotort, hogy biztos ne ezen múljon a siker(telenség).
Szerző: Gergo Lippai
Az emberre egyszer csak rátör az az érzés, amikor slágerszerű (bár mégis jó, tehát slágerszeleksönről beszélünk) zenéket akar hallgatni.
Írtam magamnak egy „diszkós autós”, meg egy „rokkos autós” cédét, a kedvenc diszkós, illetve rokkos slágerszerű zenéimmel. (Illetve közülük néhánnyal.)
Tök csöcs.
Időt húzni tök csöcs. Döntéskételennek lenni tök csöcs. Kedvnek elmenni tök csöcs. A végén pofára esni és nem menni sehova: tök csöcs.
(A csöcs a lipilee.hu keresőkifejezései közt az első helyen áll.)
