Teljesen be vagyok készülve már egy ideje a Binary Bonsai-tól. Michael arc, meg minden, de mi ez a rettenetes magenta-őrület a világban manapság? (A WordPress-őrületet, ami visszavezethető a PHP-őrületre, szóval azt leszámítva.)
Hihetetlen, miért kell ilyen szar színkompozíciókkal szennyezni a netet, és itt persze nem azt mondom, hogy az én fekete alapon majdnem fekete kis dizájnom jó, de érted, se dizájner nem vagyok, se blogcsiszolgatás-függő (pl. nincs saját blogtemplétem), szóval engem kritizálni lehet, de értelme nincs sok. Not my field.
De ez a magenta, gaa!…
Szerző: Gergo Lippai
Communication Skills by ZeFrank.
Azoknak, akik nem olvasnak Plastik sideblogot: communication skills by zefrank. Flash, tehát nem szeretem, de most kivételt teszek, pöcsgombócok.
Posztulálok: a zene, bazmeg, a zene arra való, hogy kizárd a külvilágot. Ezért aztán a hangerőnek mindenképpen olyannak kell lennie, hogy ne halld, ami kívül történik. Ez nem azt jelenti, hogy üvöltsön az eszköz: az eszköz ne, ismétlem, ne üvöltsön, mert egyrészt az gyíkság, másrészt a mai kis virsli divájszokkal (mert a júzerek többségének az van, ne álltassuk magunkat) úgyis szarul szól.
Van a Hotel Costes, meg hasonló liftzenék csoportja. Ezeket se üvöltetni, se hangosítani nem érdemes. Ebből a szempontból ez nem zene, hanem egy zaj, ennek megfelelően lehet kezelni is: beszélgetni közben, takarítani (hátha lenyomod), orrot piszkálni, keresni a zaj forrását (ez… ez egy hangfal?), kikapcsolni.
A külvilág kizárása remek akkor, amikor két napja szopat téged a Postfix (helyett az Amavis), és már kivan a tököd az egésszel.
Dögöljön meg az Amavis, meg az összes vírus, meg az összes spam, meg az összes paraszt, aki emailt küldözget állandóan 5 megás attachmentekkel.
Hangerő fel.