Szerző: Gergo Lippai

És tényleg, baze: ki fejezett itt be akármit is? Azt hiszem, a félbehagyások korát éljük. Mindenki mindenbe belekezd, se ereje, se kedve, se ideje, stb. nincs befejezni. Most úgy gondoljuk, hogy el lehet így is lavírozgatni azt a maradék 50-60 (10-20…) évet. Nem egyértelmű, hogy nincs így.

A nap rejtélye ismét az, hogy ki és milyen megfontolásból fizette elő nekem a Manager Magazint, ráadásul a céges címemre.
Az első két számba még belelapoztam, a mostani egyelőre lapozatlanul csücsül a többi iktatott cucc tetején.

Sick vagyok, és tired is. Tegnap hazafele tört rám a gondolat, hogy influenza, vállöv-fájdalmak és hasonlók. Ez a sick része.
Aztán este kicsi tea, kicsi Vektor, kicsi Lol, nem aludtam ki magam, pedig kellett volna, mert ma se fogom. Tired, mondom.
Amúgy meg ottfelejtettem a csokisperec-repozitorimat Lolnál, ami már a felismerés óta frusztrál, mert a sarki szibiéj, tartok tőle, nincs felkészülve a rohamomra: azok a bénák nem tudnak beszerezni étcsokis csokispenyát, pedig az az igaz út, nem ez a nugátos maszlag. (Kék felirattal, érted?)
A hétvégén viszont IBM xSeries hack lesz, amit, munka jellege ellenére, már várok, szeretem az ilyen szép fémeket formálni.
Hacsak teljesen le nem betehszem addigra. Akkor nem fogom szeretni. (Sick transit gloria mundi.)