Szerző: Gergo Lippai

19″.

Meg kell szoknom, hogy a 19″ LCD előtt nem kell görnyedni. Szépen hátradőlve lehet gépelni hunyorgás nélkül, 75 DPI betűkkel is.
Viszont belenyilallt a vállamba az ismerős érzés: le fogok betegedni. Mikor, ha nem ünnepekkor, persze hogy mitől ünnep ez az ünnep, az nem tiszta. Egy, a szokásosnál kicsit (sokkal) rohangálósabb hét utáni rohangálós hétvégéről beszélünk, ami után ráadásul, egy újabb őrült hetet követően, jön a Szilveszternek becézett következő hétvége.
Micsoda kibaszás.

Sokat gondolkodtam, hogy melyik darabot töltsem fel a Clawfingertől. Teljesen megérdemelten kedvencek, viszont lássuk be, viszonylag egysíkú a zenéjük. Ez nem jelent lekicsinylést: az egyik legjobb koncertzenekar, akit valaha láttam, és igazából mindegyik számuk kellően ütős. Ébresztő-, parti-, munkárafelpörgetőzene, bármire alkalmas. A választás végül a Chances címűre esett, az első albumról.
Clawfinger a rádióban tehát.