Szerző: Gergo Lippai

Újabb punnyadás-élmény és esti terasz-tájképek Pra Loupról: felkerültek Endru képei is!

Tegnap átvittük végre Szil gépét a helyére. Ha belegondolok (Levi: visszaolvasom), mit szoptam azzal a géppel, mire nem fagyott le, és elindult rendesen… És adtam még egy utolsó esélyt a PWR és HDD LED-eknek, hogy világítsanak: gondoltam még egyszer megpróbálom összedugdusni a front panel eszközeit az alaplapon található J31-J45 beszédes számozással (irónia) bíró csatlakozókkal. (Köszi Intel, hogy ledokumentálod a neten az alaplapjaidat, baszod.) Ezzel a múltkor órákat szoptam, nem sikerült, most pedig (láss csodát) elsőre működött minden. Persze rá kellett jönnöm, hogy ez az alaplap nem tartalmaz Reset gombot, úgyhogy azt hiába is keresgélem. (Spéci i810, nem fagyásra tervezték, és tényleg, eddig Linux ment rajta.) Az egyetlen dolog, ami maradt, hogy a proc túl gyors az alaplapnak, és bootoláskor 1, azaz egy rinyát kinyom. Aztán megy tovább gond nélkül. Ha találok hozzá BIOS-frissítést, fasza, ha nem, az is fasza.
Tekintve, hogy Szil erősítője Tuhel (másik nevén DIN) csatlakozókkal bír, úgy döntöttünk, hogy mi bizony szombaton, délután 4 körül fogunk szerezni egy Jack-Tuhel átalakítót, hogy egyből a zenét is be tudjuk izzítani. Szombat délután természetesen ilyesmit csak a fogyasztói társadalom szentélyeiben, a plázákban tud az ember keresgélni, így első utunk a Mammutban található Sony-kereskedésbe vezetett, ahol egyrészt faszok az eladók, másrészt lószart kapsz, nem ilyen átalakítót. Tapasztalati tényt újból igazolva átslattyogtunk a Mammut 2-be, ahol (ezt majd az életrajzíróm is így fogja írni) fiatalkorom meghatározó élményében volt részem: a Mammut 2 földszintjén, a hupikék plázaszökőkút, a leértékelésekkel támadó Springfield-üzlet és pelenkát, Jeans Club szatyit meg McDonald’s-szagot hurcolászó bámész vásárlóközönség alkotta romantikus miliőben kéremszépen esküvőt tartottak. Szillel először azt hittük, hogy valami promo áldozatai vagyunk, elvégre valentin-nap van, satöbbi, de nem: előre megfontolt szándékkal elkövetett esküvő szemtanúi voltunk (sokadmagunkkal) a Mammut 2 földszintjén. Valódi ara, valódi vőlegény, valódi vőfély (Sándor Zsolt, profi vőfély – kaptam szórólapot ugyanis); a kint várakozó limuzinokból ítélve nem is egy esemény volt.
Utána kb. negyed órát csöndben sétáltunk, mindketten próbáltunk gondolkozni: hogy lehet ennél jobban meggyalázni az esküvő intézményét. Arra jutottam, hogy ezután még az következik, hogy november elsején gyász-szertartást tartsanak egy plázában, aztán tényleg a végére értünk. Esküvő témakörben nem jutottunk semmire. Pedig kezdem sejteni, hogy ha eszembe jutna valami még gusztustalanabb, egy vagyont kereshetnék vele.
A Mammut után a Westend következett, ahol meglepően csöndben zajlott a szombat, csak néhány kirakatban volt valami béna reklámszöveg, amit nyilván még pénteket brénsztormoltak össze, csak hát, péntek 13, nem sikerültek valami jól. Legnagyobb meglepetésemre viszont a Media Markt-ban kb. 2 perc keresgélés után meglett, amit kerestünk: a hőn áhított Jack-Tuhel (DIN) átalakító, mi más. Ezzel aztán vidáman haza is szaladtunk, gép átvisz, összeszerel, bekapcsol, zene hallgat, South Park néz, játék (illetve Szil) játszik. A gép működik, az alkotó pedig úgy bealudt, hogy alig tudott hazamenni aztán.
A vasárnap tiszteletére pedig azt várom, hogy a 70 giga adat átmásszon egyik vincsiről a másikra, hogy tudjam telepíteni cégünk legújabb büszkeségét, a Windows Terminal Servert, amihez fel fogunk venni egy resetnyomogató szakmunkást majd egyszer. (Az érdekes megoldás viszont az lesz, hogy a Windows Terminal Servert Linuxot futtató Thin Client-ekről fogjuk küldeni.)